Connect with us

Koronavírus

A sportolók doppingellenőrzése is leállt

Megosztás

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője szerint a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet jelenleg nem azt mutatja, hogy biztonsággal megrendezhető a tokiói nyári olimpia. A járvány miatt a doppingellenőrzések is szünetelnek.

Tiszeker Ágnes az M4 Sport Sporthíradójában szerda reggel elmondta, a múlt héten még végeztek doppingellenőrzéseket a MACS munkatársai is, ám be kellett látniuk, hogy ezeket le kell állítani a sportolók és a doppingellenőrök egészségének védelme érdekében. Ezért jelenleg minden közép-európai országban állnak a tesztelések.

A MACS dolgozói a papírmunkát otthonról elvégzik,

de utazni nem tudnak, az analízisekhez pedig laboratóriumi körülmények kellenek. Néhány labor, köztük a montreali, barcelonai, a római és madridi felfüggesztette tevékenységét a világjárvány miatt.

Tiszeker beszélt arról is, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) akkreditált laborjai nem tudnak részt venni a vírus elleni harcban és a víruskutatásokban. Szavai szerint más típusú kutatás egy vírus biológiai tulajdonságait és viselkedését figyelni, mint tiltott szereket kimutatni, ráadásul egy ilyen fertőző vírus vizsgálatához nagyon komoly biztonsági előírásokat kell betartani.

Magyar ellenőr nem ragadt külföldön,

a szakemberek többsége pedig most a jelenlegi nehéz helyzetben segít.

„Jelentős részük az egészségügyben küzd és dolgozik, őket nem szeretnénk elvenni a most nagyon nehéz helyzetben lévő magyar egészségügytől” – jelentette ki Tiszeker.

A sportolók doppingellenőrzése leállt,

de a MACS folyamatosan figyeli a versenyzők holléti információit, így a külföldről hazaérkezőket is – akik tartják a 14 napos karantént -, és a szervezet értesül arról, ha valaki felső légúti megbetegedéssel vagy lázzal küzd.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) orvosi bizottságában már történtek egyeztetések a sportolók edzéslehetőségeiről, arról, milyen szabadtéri edzéseket engedélyeznek számukra és az illetékesek ezekről tájékoztatják a sportszövetségeket. Tiszeker hangsúlyozta, hogy csak szabadtéri tréningről lehet szó, beltéri edzést nem engedélyeznek.

A járványkezelés sportolókra tett hatásait firtató kérdésre

Tiszeker Ágnes elmondta, hogy a tapasztalatok alapján nem javasolt szteroidot adni a fertőzötteknek, vírushordozóknak, mert romlik tőle az állapotuk. Oltóanyag még nincs a koronavírusra, ám ha lesz, akkor sem kell a versenyzőknek tartania majd tőle, az oltások ellenanyagai ugyanis általában nincsenek tiltólistán, mivel semmilyen teljesítményfokozó hatásuk nincs.

A MACS vezetője számos orvos kollégájához hasonlóan szkeptikus az olimpiarendezéssel kapcsolatban,

ugyanakkor – mint megjegyezte – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem ennyire borúlátó, mivel tegnap esti közlése szerint egyelőre nincs szükség drasztikus döntésekre.

„A japánok nyilván nagy erőfeszítéseket fognak tenni a fertőtlenítés érdekében. Nem az a kérdés, hogy a japánok képesek lesznek-e az olimpiai falut vagy a sportversenyek helyszíneit vírusmentesíteni, hanem az, hogy beengedjük-e a gondosan megszűrt és a fertőzésektől eddig megvédett sportolóinkat olyan országból érkezők közé, ahol óriási pusztítást végez a vírusfertőzés.”

Mint mondta, a vírus terjedésének lassítása érdekében hozott korlátozó intézkedések akár hónapokig is eltarthatnak, szerinte június előtt nem lesz lehetőség a fellélegzésre, és talán május közepe felé tetőzhet a járvány. Szerinte a NOB-nak azt kell eldöntenie, ezt követően szabad-e rögtön egy kockázati tényezőt bevállalni.

„Most, március közepén úgy gondolják, lesz olimpia július 24-től, legyen így, mi ezt tekintjük fő szabálynak” – mondta Tiszeker Ágnes a NOB álláspontjáról.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük