Kerítésen innen
A Szabad Városok Szövetségének polgármesterei „sereget” toboroznak
Ahogy várható volt, a kormány legutóbbi, az önkormányzatokat mérhetetlenül sújtó intézkedései után nem sokat váratott magára a polgármesterek egy csoportjának, nevezetesen a Szabad Városok Szövetsége tagjainak reakciója.
Szabad Városok polgármestereinek nyilatkozata
A polgármesterek akik valamennyien ellenzéki indíttatásúak, azaz a kormánnyal szembe választotta meg őket településük felhívásukkal keresik azokat a polgárokat, akik szintén felháborítónak tartják, hogy kormány ahelyett, hogy minden segítséget megadna a védekezés legfontosabb szereplőinek az önkormányzatoknak, kivérezteti azokat.
Mindannyian tudjuk: a koronavírus-járványt és a nyomában fellépő társadalmi-gazdasági válságot csak nemzeti összefogással tudjuk legyőzni. Az önkormányzatok eddig fontos részesei voltak ennek az összefogásnak. Erejüket megfeszítve látták el a védekezésben rájuk hárult feladatokat – érdemi központi segítség nélkül.
fogalmaznak az aláírók.
Az aláírók továbbiakban -még a konkrét felhívás előtt- arról beszélnek, hogy a kormány megszorításai milyen módon gátolják a frontvonalon lévő önkormányzatokat a védekezési munkájuk elvégzésébe, hiszen „nemhogy utánpótlást nem ad, azt az eszközt is elveszi, amivel eddig felvették a harcot„.
Cél a településeken élő polgárok megóvása
„Polgármesterként mi a településeinken élő polgárok megóvására, a róluk való gondoskodásra esküdtünk fel. Ilyen helyzetben a szolidaritás és a közös cselekvés a megfelelő válasz. Nem kérünk mást, csak amit egyre nyomatékosabban kér a kormány is az állampolgároktól: együttműködést. Felszólítjuk ezért a kormányt, hogy vonja vissza az eddigi megszorító intézkedéseket és a gazdasági és szociális válságkezelés lépéseiről haladéktalanul kezdjen egyeztetést az önkormányzati szövetségekkel.”
A felhívás végén, amelynek 41 aláírója között több más mellett Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Márky-Zay Péter Hódmezővásárhely, Botka László Szeged, Péterffy Attila Pécs, Mirkóczki Ádám Eger polgármestere is ott van, arra kérik az önkormányzatiság demokratikus alapelvéhez ragaszkodó polgárokat, hogy aláírásukkal csatlakozzanak a felhíváshoz: https://szabad.ahang.hu/petitions/kiallunk-az-onkormanyzatok-mellett
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- A műbalhét KDNP-s erősítéssel folytatnák regnálóék, de úgy tűnik, érdektelenség miatt hamvába hull…
- Sulyok Tamás elmagyarázta, miért írta ‘űzött majom sebességgel’ alá a gyülekezési törvény módosítását
- Bolond világ! – Boldog az a nép, amelynek történelme unalmas….
- A Trump-kormány elkaszálta a projektet, amivel az elrabolt ukrán gyerekeket követték
- Brávó! A köztársasági elnök kommunikációs igazgatója: össze-vissza hazudozott a ‘Telex selejt’ – A nyomaték kedvéért poloskás képpel posztolta
- Orbán Viktor közösségi uszítás okán feljelentve – Polt legfőbb ügyész dönt a továbbiakról…
- Szentkirályi Alexandrára ‘rátörték’ a nyitott ajtót, a hölgy műmeglepedten fogadta az ‘atrocitást’
- Magyar-magyarázat arra, hogy miért maradt csendben a Pride betiltása elleni tüntetéssel kapcsolatban
- Meg áll az ész és ácsorog – Vita közben egymást videózza provokátor és politikus
- Az Országos Mentőszolgálat vezetésének legújabb szégyenletes tette
Zozo
2020.04.08 02:42 at 02:42
Talán a balliberálisok âltal terrorizált városokat akaratátok írni, nem komcsikáim?
Lejönni a cikkeitekből, hogy visszasírjátok kohn – kun Béla elvtársotokat. Legszívesebben megint proletár diktatúrát csináljátok.
De szívni fogtok: az összes „ellenzéki” vezetésű város pár év alatt csődbe megy. Mert a libsibolsikra leginkább a tolvajlás és az ostobaság a jellemző, lásd karácsony agyhalott Gergely.