Ez a nap
A szegediek biztonsága nem kampányfogás témája
Szeged nem menekülteknek, hanem legalább öt éve a városban élő, rászoruló magyar családoknak ad kedvezményes feltételekkel bérbe felújított önkormányzati lakásokat – közölte az önkormányzat pénteken.
Megfizethető otthon a rászorulóknak
Az önkormányzat közleményében Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatójának sajtótájékoztatójára reagált, ahol a politikus azt mondta, hogy az ellenzékiek bevándorlókat telepítenének az üresen álló lakásokba.
Az önkormányzat ezzel szemben kifejtette: Szegeden három év alatt 600 önkormányzati lakást újítottak fel, hogy rászoruló magyar családoknak segítsenek megfizethető otthonhoz jutni.
Félelemkeltés és hazudozás helyett
Orbán Viktor mindeközben több mint 20 ezer gazdasági migránst fogadott be. Ráadásul az Orbán-kormány külügyi államtitkárának beismerése szerint, több mint 1300 menekültet is befogadtak, és ezzel messze túlteljesítették a „brüsszeli kvótát” – áll a közleményben.
Szeged városvezetése arra kéri a Fideszt, hogy a félelemkeltés és a hazudozás helyett inkább arról adjon számot, miért kockáztatja a letelepedési kötvényekkel a magyar emberek biztonságát. Miért engedte be ellenőrizetlenül tízezrével a gazdasági migránsokat, akik között terroristák, bűnözők és ellenséges ügynökök is lehetnek.
A közlemény szerint Szeged és a város lakói arra várnak választ, ki fogja megfizetni azt a büntetést, amit a kormányfő vejének csalássorozata miatt szabnak majd ki Magyarországra. Azt szeretnék megtudni, mennyibe került a magyar adófizetőknek a svédországi rénszarvasreptetés. És arra kíváncsiak, hogyan bízhatták a megyei jogú városok fejlesztésének ügyét egy olyan emberre, akiből egy csengeri háztartásbeli asszony is könnyűszerrel bohócot csinál.
A fideszesek ne hergeljék a város lakóit!
A szegedi önkormányzat vezetése arra kéri a Fideszt, valamint B. Nagy Lászlót és Bartók Csabát, hogy április 8-ig ne hergeljék tovább a város lakóit újabb hazugságokkal. A szegedi emberek biztonsága nem kampányfogás témája – áll a közleményben.
Hidvéghi Balázs sajtótájékoztatóján elmondta, ha Soros György jelöltjei nyernek a választásokon április 8-án, akkor megkezdik a bevándorlók betelepítését az üresen álló lakásokba. „Ne legyen semmi kétségünk, hogy ha az ellenzék lehetőséghez jutna, akkor habozás nélkül megkezdenék a betelepítéseket a választásokat követően” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója. A politikus hangsúlyozta, különösen igaz ez egy olyan városban mint Szeged, amelyet egy közismerten bevándorláspárti baloldali politikus vezet.
(Forrás MTI)
Szerző
Friss
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség