Blogbazár
A támogatott gyilkolás

Egy hete folyik Törökország inváziója Szíria területén, a kurd fegyveres erő megsemmisítésére. Mielőtt elindultak volna Erdoğan katonái, az Európai Unióban ki akartak adni egy nyilatkozatot a török akció megállítására.

Magyarország ezt megvétózta
Amikor a múlt csütörtöki kormányzati sajtótájékoztatón derék újságírók rákérdeztek erre, Gulyás Gergely miniszter a következő indoklást adta:
„A magyar diplomáciának nagyon határozott véleménye, hogy ha Törökország annak érdekében tesz lépéseket, hogy a ma a török állam területén tartózkodó mintegy négymillió menekült visszajuthasson mielőbb a saját hazájába, akkor ezt támogatni kell.”
Idéztem már ehelyütt ezt a mondatot, mint a legszörnyűbbek egyikét, ami vezető fideszes politikustól elhangzott. (Egyébként nagy a verseny.) A fegyveres inváziót a szomszéd ország területén, a nemzetközi jog nyilvánvaló megsértésével, Gulyás azokkal a szavakkal írja le, hogy
„lépéseket tesz”.
A szándékolt deportálást meg azzal, hogy
„visszajuthasson”.
Ezt pedig szerinte „támogatni kell”
Amit erről mondani kell, leírtam a múlt héten, és elmondta a nemzetközi sajtó, Magyarországon civil szervezetek és jeles újságírók.
Most Orbán Viktor éppen a türk országok bakui összejövetelén biztosítja támogatásáról Erdoğant, Szijjártó külügyminiszter pedig magyar nemzeti érdeknek minősíti a török agressziót Szíriában. Engem az igazat megvallva ez a rezsim gonoszságával már nem tud meglepni.
Egy valami azonban meglep, sőt megdöbbent
Magyarországon működnek ellenzéki pártok, amelyek képviselve vannak a Magyar Országgyűlésben és az Európai Parlamentben. Ezeknek a pártoknak kedvenc időtöltései közé tartozik, hogy sajtótájékoztatókat tartanak illetve közleményeket adnak ki, amelyekben bírálják a kormány tevékenységét. Gondosan figyelek, de több mint egy hét elteltével nem értesültem semmiféle ellenzéki megnyilvánulásról a korábbi kormányzati vétó, annak fenti indoklása miatt. Csak nem ők is támogatandónak tartják a gyilkolást?
Tudom én, hogy vasárnapig önkormányzati választási kampány volt
De, ha nem tévedek, a választási kampányt az összefogó ellenzéki pártok a Fidesz jelöltjeivel szemben, sőt magával a Fidesszel szemben folytatják. Minden fideszes jelölttel szemben az volt (helyesen) a fő vád, hogy fideszes. Ha ez így van, akkor a kampánynak is része lehetne, ha megtámadnák ezt a végtelenül gonosz lépést. Hogyhogy nem teszik?
Tudom, a politikai stábok azt gondolják, hogy a távoli szír–török határon történtek a magyar választókat nem érdeklik annyira, mint hogy alacsony a nyugdíj, nem lehet időben bejutni a szakrendelésre vagy szemetes az utca a kerületben. De hát az, hogy mi érdekli az embereket, attól is függ, hogy mivel kapcsolatban bírálja a kormányt a párt, amellyel rokonszenveznek, amelyben bíznak.
Végül is az az alapvető feladatuk,
hogy ha ilyen gonoszságot követ el a rezsim, világossá tegyék a bennük bízó emberek számára, hogy ez elfogadhatatlan, hogy ez gonoszság. Hogyhogy nem teszik? Akkor meg minek vannak?
Szerző
Friss
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén