A tökéletlen katona

Háborúban megfelel, békében alkalmatlan. A harc az igazi terepe, lényege a küzdés maga. Békeidőben tétován tántorog, mint a partra vetett tengerész. Ez a katona, mintha részeg lenne: bizonytalan, nem tud mit kezdeni magával.

A puskapor szaga

Ő maga mondta évekkel ezelőtt egy választási kampányban, hogy érzi a puskapor szagát. Aki ott is puskaporszagot érez, ahol nincs, annak soha nem megy ki az orrából e különös illat. Az ilyen ember élete végéig hadvezérnek tartja magát, honfitársait pedig katonáknak.

Amint fegyverhez jutott, háborúba indult a világ ellen. Megharcolt a Világbankkal, nekiment a multiknak, a saját köreihez nem tartozó oligarchákkal, összeveszett, akivel csak lehetett. Mostanság Brüsszellel csatázik, Sorost rúgja, ahol éri. Mi, magyarok, a saját bőrünkön tapasztaljuk a dicsőséges hadjáratok eredményét: Romok, rombolás, amerre lép.

A mi szerszámunkkal veri a csalánt, pedig nem kérte senki, hogy helyettünk harcoljon. Az utolsó töltényig tüzel, sőt, még azon is túl. Ha nincs ellenség, teremt magának és másoknak.

Mi, akiknek a nevében a katona rendre összevész a világgal, azt szeretnénk, ha nem harcolna, hanem kormányozna. De ő állandóan csatába készül, a muníciót, akaratunk ellenére, mi szállítjuk az ütközetekhez. A mi pénzünkből fegyverkezik a világ, elsősorban Európa ellen, a mi pénztárcánkból lopja ki a lőporra valót, a mi bankszámlánkról emeli le a puskaporszag árát.

Mi lettünk miatta lesajnált, antidemokratikus ország. Sem Európának, sem Magyarországnak nem válik javára ez a korszerűtlen, avítt, idejétmúlt hátranyilazós hadviselés.

A kalandozások kora lejárt. Kalandorok kíméljenek.

Még róluk:

Az internet nem felejt – Kövér a Nap