A világvége miatt halt meg egy család Hajdúszoboszlón?

Szeptember elején egy édesanyát találtak holtan Hajdúszoboszlón, a lakásában, míg férje és kisfiuk holttestére a város mellett egy erdős területen bukkantak rá. Az ügyben azóta is zajlik a nyomozás, méghozzá meglepő eredménnyel: a szülők egy vallási szekta tagjai voltak.

Szekta – hatás?

Az anya hagyott hátra egy búcsúlevelet és egy térképet, a rendőrök ez alapján kezdték el keresni az apát és a hatéves gyereket. Végül húsz kilométerre találták meg őket holtan egy erdős területen. Az elsődleges vélemények szerint a férfi és a nő önkezével vetett véget életének, míg a kisfiú gyilkosság áldozata lett.

Az eset megmagyarázhatatlannak tűnt, a család boldognak látszott, és a szülők nagyon büszkék voltak kisfiukra, aki éppen a halála napján kezdte meg az első osztályt. A Bors információi szerint megvan a magyarázat a borzasztó tettre: a lap informátora szerint a szülők egy szekta tagjai voltak. A gyilkosság előtt pár nappal látták is a férjet az egyik vasútállomáson magából kikelve ordítani, hogy jön a világvége.

Sok még a homályos részlet

Azt, hogy melyik szülő milyen mértékben járult hozzá a gyerek halálához, továbbra sem tudni.

A feltételezések szerint teljesen elveszthették az eszüket, és tényleg azt hitték, hogy itt az apokalipszis.

Az apa a gyerekgyilkosság után még ott, az erdőben megölte magát, az anya hazament, és mielőtt öngyilkosságot követett el, két napig ült egymagában otthon. Ez lett gyanús a családjának, segítséget hívtak, és az anya még élt, amikor kiértek a mentők, de már nem tudták megmenteni az életét.

Hallgassunk Ferenc pápára!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük