Connect with us

Kerítésen innen

„Ács Rezsőnek komoly politikai bűnlistája van, de ezt még ő sem érdemli meg!” – A Fidesz a hatalmi érdekei miatt a helye megtartására kényszerít egy feladatait ellátni már nem tudó polgármestert

Megosztás

Ács Rezső, Szekszárd polgármestere egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy ataxiás, vagyis bizonytalanabb a mozgása és nehézkesebb számára a beszéd. Állapotát a Blikknek adott interjújában is részletezte, akkor azt mondta, a betegség „igazság szerint nincs hatással a tényleges munkájára”, emiatt „a ciklus végéig egészen biztosan kitart”.

Ács Rezső: a döntést tudomásul vettem és elfogadom
Megosztás

Ács Rezső, Szekszárd polgármestere egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy ataxiás, vagyis bizonytalanabb a mozgása és nehézkesebb számára a beszéd. Állapotát a Blikknek adott interjújában is részletezte, akkor azt mondta, a betegség „igazság szerint nincs hatással a tényleges munkájára”, emiatt „a ciklus végéig egészen biztosan kitart”.

Az Éljen Szekszárd frakció most közleményt adott ki

„Egyszer ki kell mondani, hogy elég!”

címmel, amiben bizalmi szavazást javasolnak Ácsról. A közlemény szerint egy évvel ezelőtt azt kérték a polgármestertől, hogy

„hivatalát csak addig töltse be, amíg szellemileg képes a helyes döntéseket meghozni, a várost képviselni első számú vezetőként, és amíg állapotában jelentős változás nem áll be”,

de a frakció szerint most

„ki kell mondani: nincs már valódi vezetője a városnak”.

A frakció közleménye szerint

„a közgyűléseken polgármester úr beszéde sokszor érthetetlen, lassú, mozgása koordinálatlan”, és „a legutóbbi közgyűlésen is csak a napirendek közel egyharmadáig vezette az ülést”.

Ehhez hozzáteszik, hogy

„a minisztériummal, kormányzattal történő személyes egyeztetésekről nem hallani, a városi és nemzeti ünnepeinken mások képviselik a városunkat, teljesen leállt az uszoda beruházás, a folytatásról, megoldásról nem hallani semmit”.

Szerintük

„sok jel utal arra, hogy a döntéseket is mások hozzák”, nem pedig Ács Rezső, akivel „január óta megszűntek a polgármesteri személyes egyeztetések is”, és „az irományokon laikus számára is furcsán különböző aláírások szerepelnek, sok esetben mintha bélyegzővel helyettesítenék a személyes aláírást”.

A fentiek miatt az Éljen Szekszárd frakció azt kéri Ács Rezsőtől,

„kérdezze meg városunk lakóit, azokat, akik felhatalmazták őt 2019-ben, megbíznak-e ilyen állapotban is benne”, és „amennyiben a szekszárdiak megvonják tőle a bizalmat, mondjon le tisztségéről, és legyen időközi választás a polgármesteri tisztségre”.

Forrás

Hadházy Ákos véleménye:

„Az egy végtelenül szomorú történet és valami egészen méltatlan dolog, ahogyan a Fidesz a hatalmi érdekei miatt a helye megtartására kényszerít egy feladatait ellátni már nem tudó polgármestert. ÁCS Rezsőnek komoly politikai bűnlistája van, de ezt még ő sem érdemli meg.”

Kapcsolódó

 

"Ács Rezsőnek komoly politikai bűnlistája van, de ezt még ő sem érdemli meg!" -  A Fidesz a hatalmi érdekei miatt a helye megtartására kényszerít egy feladatait ellátni már nem tudó polgármestert

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Dr.Surányi Jenő

    2021.11.04 20:36 at 20:36

    Éppen, mint borkai esetében, bár ott nem a mozgásával volt a gond, mint azt a jachtos képeken láthattuk.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük