Az adatvédelmi hatóság az Állami Számvevőszéknél vizsgálódik

Az Együtt kifogásolja, hogy a számvevőszék információval rendelkezhet arról, ki tagja a pártnak, ami különösen védett személyes adat.


Az Állami Számvevőszék tavaly év végén szabott ki egy elég nagy büntetést a Jobbikra, majd az összes többi ellenzéki pártra. Így kapott például az Együtt is. Juhászék 19 milliós büntetést kaptak, a pártnál az ÁSZ-nak többek között arra hivatkozott, hogy a párt az ÁSZ szerint egy párttag 62 ezer forintos befizetését támogatásként könyvelte el.

Juhász Péter, az Együtt elnöke ezután személyesen kereste fel Horváth Bálintot, az ÁSZ szóvivőjét, hogy megkérdezze, hogy most akkor az történt-e, hogy az ÁSZ tudja, hogy kik az Együtt párttagjai, ami bűncselekmény közeli helyzet, vagy nem tudják, csak úgy kitalálták, hogy erre alapozva büntetnek. Választ természetesen nem kaptak.

“Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a történtek kapcsán már érkezett hozzájuk beadvány – egyébként nem az Együtt-től –, ezt ügyként kezelik, és kivizsgálják”.

Hozzáteszik: “A NAIH munkatársainak nyilvánvalóan most meg kell nézniük, hogy az ÁSZ a jogszabályi felhatalmazás alapján milyen adatokra láthat rá, illetve hogy a törvény szerint miket ellenőrizhet. Péterfalvi Attila éppen ezért egyelőre nem is tudott konkrétumot mondani arról, hogy vajon történhetett-e bármilyen szabálytalanság az állami szervnél”.

(Forrás: Magyar Nemzet)


Korábbi cikkekKövetkező cikk

Megosztás

További cikkek
Kamu oldal nevenincs újságírója ekézi a diákokat - ez a Fidesz-stratégia
Kamu oldal nevenincs újságírója ekézi a diákokat – ez a Fidesz-stratégia

Itt az idő. Ma 16.15-re  hirdették meg a diáktüntetést. A Facebook-on olvasható cím alapján „Ne menj suliba – demonstrálj az...

Észak-Korea nukleáris rakétái elérhetik Közép-Európát is
Észak-Korea nukleáris rakétái elérhetik Közép-Európát is

Erről tájékoztatta a Bundestag képviselőit zárt ülésen a hírszerzés helyettes vezetője. Ole Diehl elmondta a német parlamenti képviselőknek, hogy “immár...

Debrecent a horgászvizek városává tesszük!

A Debreceni Parkerdő egy része látványban megújult, de hazánk első természetvédelmi területe, a Nagyerdő, a Nyírerdő Zrt. munkatársainak szakmai munkája...

Bezár