Kerítésen innen
Ajaj! Mi lesz így a központilag előírt tananyaggal? 2000-nél több tanár hiányzik a tanévkezdéshez!

Sok helyen bármilyen-szakos tanárral is beérnék, de nem jelentkeznek. Budapesten cirka 500, országosan 2000 tanerő hibádzik ahhoz, hogy rendben elkezdődhessen a 2018-2019-es tanév?
A pedagógushiány nem országos, hanem helyi léptékű jelenség, amelyet az egyes tanintézmények helyettesítéssel kezelnek – mondta Rétvári Bence még tavaly szeptemberben. Ezek után a 24.hu ánézte a Közigazgatási Állásportál álláshirdetéseit, hogy kiderítsék, mennyi igazak az államtitkár által elmondottakból.
Több mint 180 olyan települést találtak, ahol tanítót vagy különböző szakos tanárt kerestek.
2018 januárjában újra nekifutottak a közalkalmazottaknak közzétett álláshirdetések bogarászásának, ekkor több mint 300, pedagógusoknak meghirdetett lehetőséget találtak.
Friss adatok
Tanévzáráskor azt kutatták, hogy mennyire okoz gondot a tanintézményekben a nyugdíjba készülő tanárok és tanítók üresen maradt helyét betöltse. A Közigálláson jelenleg több mint 600 oldalnyi közalkalmazotti álláshirdetés található, így sejthető volt, hogy jóval megnőtt a pedagógusok számára kiírt hirdetések száma, azonban még így is megdöbbentő, hogy
július elején közel 2400 aktív álláshirdetés vár a tanítókra és tanárokra.
Hol?
Az álláshirdetések nagy részét az utóbbi néhány hétben töltötték fel, jól mutatja ezt az is, hogy kutatásunk során előfordult, hogy egy nap leforgása alatt több mint száz új, tanároknak szóló hirdetés került be a rendszerbe.
Bármilyen-szakos
Több településen, köztük Budapesten, Kerepesen vagy Fábiánsebestyénen is van olyan intézmény, „bármely szakos” tanárt keresnek, több mint 460 olyan állás esetében a keresett tanár egyik szakját meg sem határozták, például Pápán, ahol keresnek „fizika-bármi”, „kémia-bármi”, „biológia-bármi” és „matek-bármi” szakos tanárt is, vagy Apajon, ahol „német-bármi”, „ének-bármi”, „rajz-bármi”, „informatika-bármi”, „fizika-bármi”, „földrajz-bármi”, és „matematika-bármi” szakos tanár is kellene. Cereden „fizika vagy kémia v. földrajz v. technika és életvitel vagy természetismeret és bármely szakos tanárt” keresnek.
(forrás: 24.hu)
Szerző
Friss
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért