Ez a nap
Aki kimaradt, jelentkezhet az őszi fordulóra
Az Európai Bizottság illetékes kuratóriuma mintegy 100 ezer jelentkező közül kiválasztotta azt a 15 ezer 18 éves fiatalt, akik elsőként kaphatnak menetjegyet az unió ingyenes InterRail programján keresztül – közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
15 ezren ingyen utazhatnak
Információk szerint az uniós bizottság megkezdte a szerencsés 15 ezer fiatal értesítését, akiknek július 9. és szeptember 30. között kell megkezdeniük Európát átszelő, legfeljebb harminc napos utazásukat.
Az unió ingyenes InterRail programjának pályázata május végén jelent meg, feltétele volt, hogy a jelentkező uniós állampolgár legyen és 2018-ban 18 éves. Pályázni legalább egy, de legfeljebb négy helyszínre lehetett, a pályázatokban szerepeltetni kellett az úti célokat, amelyek közül azok élveztek elsőbbséget, amelyek az uniós bizottság kulturális örökség évének kitüntetett városait vagy régióit jelölték meg.
Az utazások támogatására idén 12 millió eurós keret áll rendelkezésre
A fiatalok egyedül vagy többedmagukkal is utazhatnak, alaphelyzetben vasúton, különleges esetekben azonban alternatív közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, mint a busz vagy a komp, kivételes esetekben pedig a repülés is lehetséges.
Az utazások támogatására idén 12 millió eurós keret áll rendelkezésre, de a 2021 és 2027 közötti uniós költségvetési ciklusban már 700 millió eurót terveznek erre fordítani.
A szerencsések között 300 magyar 18 éves van
Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában arról tájékoztatott, hogy a magyar fiataloknak biztosított mintegy háromszáz helyre jóval többen jelentkeztek. Hozzátette: azok a tizennyolc évesek, akik most lecsúsztak a lehetőségről, a néhány hónapon belül újra induló pályázati folyamatban máris jelentkezhetnek az őszi fordulóra, amely során újabb ingyenes bérleteket osztanak szét.
(MTI)
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….