Connect with us

Ez a nap

Kinyírták a független magyar médiát támogató amerikai pályázatot

videki-lapok-sokszinusege
Megosztás

Az amerikai külügy ötlete diplomáciai botrányt okozott, hiába nem ért volna sokat Mészáros Lőrinc médiabirodalma ellen. Az Obama-éra emberei bátorító gesztusnak szánták, kiábrándító üzenet lett belőle.

Az Index információ szerint a 700 ezer dolláros (kb. 200 millió forintos) pályázat végül eredménytelen lett. A lap úgy tudja, a legnagyobb akadály az volt, hogy még az Obama-érában pozícióba került tisztviselők az új amerikai külügyi vezetés politikai támogatásának bebiztosítása nélkül akarták átvinni az amúgy sem túlságosan kidolgozott ötletüket, ami így bukásra volt ítélve.

A Supporting Objective Media in Hungary (Az objektív média támogatása Magyarországon) című pályázat kiírásában az szerepelt, hogy az amerikai külügy alá tartozó demokrácia és emberi jogok hivatala javítaná a magyar állampolgárok hozzáférését objektív információkhoz hazai és nemzetközi témákban. Növelnék a fővároson kívüli tényalapú lapok, rádiók és honlapok közönségének számát és javítanák a pénzügyi fenntarthatóságukat.

Egy republikánus kongresszusi képviselő már januárban petícióval próbálta megfúrni a kezdeményezést

Andy Harris levelet küldött a kollégáinak, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a külügyminisztérium pályázata „az ellenzéki médiát” segítené és ezzel beavatkozna egy szövetségese belpolitikai életébe.

Orbán Viktor miniszterelnök a kezdetektől fogva támogatta Donald Trump elnököt és Orbán politikája sok szempontból hasonlít az amerikai elnökéhez, állt a levélben, hozzátéve, hogy Amerikához hasonlóan Magyarország is a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe, sokszor a Soros György által pénzelt ellenzékkel szemben. Harris arra biztatta a kollégáit, hogy aláírásukkal támogassák a pályázat visszavonását.

Az Index egyik amerikai diplomáciai forrása utólag úgy értékelte, hogy a pályázatot politikailag túl durván kommunikálták annak támogatói, és ezzel akkora zajt csaptak, ami végül kontraproduktívnak bizonyult. Bár a magyar fél is rendkívül aktívan lobbizott Washingtonban a médiapályázat ellen, annak elkaszálása elsősorban az amerikai politikai mozgások, és nem a magyar nyomásgyakorlás eredménye.

A pályázat megjelenése után a Külgazdasági és Külügyminisztérium bekérette David Kostelancik ideiglenes ügyvivőt. A pályázatot a választások előtti politikai beavatkozásnak minősítették, annak ellenére, hogy a pályázati kiírás szerint a pénzt csak a választások után utalták volna.

(Forrás: Index)

Kapcsolódó:

Thomas O. Melia: Magyarország a demokratikus teljesítmény tekintetében sereghajtó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük