Ez a nap
„Amíg Matolcsy valóságtól elszakadva, magában motyogó bolondként okoskodott, a rábízott forintot lehagyta az arubai florin is…”

Hónapok óta aggasztó a forint árfolyamának mélyrepülése. A DK közleményben akadt ki azon, hogy „a magyar gazdaság és a magyar pénz sorsa ma irányíthatatlanul hánykolódik a világgazdaság kiszámíthatatlan hullámain.”
Az aktuális „soha nem látott forint-mélypont”
A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor és Matolcsy György elvesztették az irányítást a gyenge forint felett.
„Ma újabb történelmi mélypontra süllyedt a magyar forint. 2020-ban eddig csak 3 olyan pénznem van az egész világon, ami még a forintnál is rosszabbul teljesít – a chilei peso, a brazil reál és a dél-afrikai rand – a világ összes többi, több száz valutája mind jobban teljesített a magyar fizetőeszköznél”
– kezdi közleményét a DK.
„Amíg Matolcsy György valóságtól elszakadva, magában motyogó bolondként okoskodott az eurózóna megreformálásáról, addig a rá bízott forintot lehagyta az algériai dinár, az angolai kwanza és az arubai florin is – hogy csak az ABC legelejéről szemezgessünk”
– olvasható a párt közleményében.
A nagy sodródás
A Demokratikus Koalíció szerint a magyar gazdaság és a magyar pénz sorsa ma irányíthatatlanul hánykolódik a világgazdaság kiszámíthatatlan hullámain, a felelősök pedig tehetetlenül szemlélik a katasztrófát.
A DK szerint az
egyetlen megoldás az euró mihamarabbi bevezetése lenne, hogy a fizetésünk, nyugdíjunk értéke végre ne olyan kóklereken múljon, mint például Matolcsy György.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’