Banánköztársaság
Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell – de azért bizonyos dolgokat a nevükön kell nevezni
„Amit egyáltalán meg lehet mondani, azt meg lehet mondani világosan; amiről pedig nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” (Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés)
Persze, hogy nem én mondtam mindezt, hanem Ludwig Wittgenstein, osztrák filozófus, ő művelte a nyelv-filozófiai tudományt, én meg csak oktathatnám azt jó esetben képzettségem szerint. Firkarcolataimban éppen ezért megkísérlem nevükön nevezni a dolgokat. Amiket én mondok, az csak most következik majd. Hogy például lehet kapcsolat vagy sem bizonyos személyek között, és kell-e titkosítani azokat. Ha valamiről nem lehet beszélni, akkor titkosítani kell! Orbán szerint nálunk akkora szólásszabadság van, hogy nem csak mondani lehet bármit, de tüntetni is szabad, sőt még sátrat verni is a parlamentnél, és ennek még örült is a kormányfő, hogy lám-lám. Annak már nem biztos, hogy örülni fog, amiket most fogok mondani, nem Molnár F. Árpád módjára, se nem az Apostoli Magyar Királyság Kormányzójaként, de még csak nem is amolyan közéleti blogger lúzerként, aki össze vissza mondja a magáét, csak úgy bele a vakvilágba.
Én azt állítom, hogy sok minden azért lett titkosítva hosszú időre, sok minden azért lett minősített adat, hogy az egyszerű állampolgár ne tudja meg nyilvánosan azt, ami miatt azonnal utcára vonulna, soha nem látott létszámban, legkevesebb másfél millióan és rögvest el is zavarná a fészkes fenébe a mostani titkosítást titkosításra halmozó hatalmat! Aki pedig mindezt cáfolni szeretné, az hozza nyilvánosságra ezeket az évtizedekre titkosított ügyeket és bizonyítsa, hogy nincs igazam! Lássuk csak, fontossági és időrendi sorrend nélkül, kizárólag tájékozódási pontokként, egy-két titkosítási történetet kiválogatva, okulásul, no meg mihez tartás végett.
Sok a gyanús titkosított történet
Mi a francnak kellett titkosítani azt a kormányülési jegyzőkönyvet például, ahol nem másról volt szó, mint a svéd vadászgépek megvételéről, a titkosítást 2011-ben újabb tíz évre meghosszabbították, de a svéd ügyészség álláspontját mégsem ismerjük! Játszásiból aztán az FTC-stadion avatásán is ezek a Grippenek röpködtek a pálya felett, a hadügyminiszter hadgyakorlatnak minősítette a revüt, és adatait 30 évre titkosította. A rézfánfütyülőjét, ezt aztán meg miért? Kérdés, hogy 2021, vagy 2044 lesz-e a feloldás ideje.
Az olajügyet 85 évre titkosították, és ennek teljes feloldása eddig egyetlen belügyminiszternek sem jutott eszébe. Vajon mi lehet az oka ennek a generációkon túl ívelő titkolózásnak? Csak nem az együttműködő nevek? De hát ki kíváncsi azokra, akik segítették a bűnüldözők munkáját? Senki! Inkább azok a nevek kellenének, akik törvénysértő módon, politikai, vagy szakmai helyzetükkel visszaélve együttműködtek a bűnözőkkel szándékosan, vagy akár gondatlanul! Milyen államérdek fűződhet ahhoz, hogy ne ismerjük meg őket? Semmilyen, csak magánérdek! Mekkora piszokság! Igaz, 2007 őszén egyes dokumentumokat nyilvánosságra hoztak. De ezek az iratok érdektelenek voltak, vagy minden személyre, helyszínre és konkrétumra vonatkozó adatot kitakartak, amin aztán az Index is jót viccelődött, Bár az is előfordult, hogy egyeseket elfelejtettek kiradírozni. Megjegyzem például, hogy az ide tartozó ügyben, az Energolosok egy részét a bíróság végül felmentette, a többiek meg enyhe ítéletet kaptak.
Még a kecskeméti színház igazgatói posztjára pályázók nevét is titkosították
Azt is dumcsizzák a romkocsmákban, hogy a kormány a mi adóforintjainkból megvett egy pozsonyi ingatlant, de hogy miért és mennyiért vették, ki és mennyiért fogja átépíteni, kitől és mennyiért vásárolják majd a berendezését, azt titkosították. No, már miért? Csak nem kellemetlen lenne, még esetleg büntetőjogilag is egyeseknek, ha kiderülne, hogy kik, miért és mennyiért, no meg legfőképpen minek! De, hogy könnyebb műfajt is idehozzunk példaként, az már tényleg csíphette a szemét sokaknak, hogy már 1998-ban az első jobboldali populista kormány idején a fideszes kecskeméti színház igazgatói posztjára, még azt is titkosították, hogy ki pályázott. Ezek így játszották a kétharmados fölényt! Eredetileg 2087. december 31-ig volt titkos annak a 2008-as nemzetbiztonsági bizottsági ülésnek a jegyzőkönyve (pdf) is, amelyen Szilvásy György még titokminiszterként számolt be a hackerügyről.
Pihentetőül, tudja meg mindenki, hogy a D-209-es pedig nem ügynök volt, csak kémelhárító. Ha meg valaki Paksos ügyeket emlegetne és közben csernobilos történetekre asszociálna, annak ajánlom figyelmébe, hogy máig vannak a csernobili katasztrófával összefüggő magyar iratok, amelyek államtitoknak minősülnek. Paks témakörben egyébként 30 évig nem ismerhetjük meg a részleteket.
A mostani kormány túltesz minden előzőn a sumákolásban
Befejezésül csak annyit, hogy a fő populizátor vajon mi célból írta elő nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kormányrendeletben, hogy az elektronikus útdíj-tendert a nyilvánosság kizárásával kell lefolytatni. Gondolom nem terrorveszély miatt, inkább azért, hogy sose tudjuk meg azoknak a csókosoknak a neveit, akik majd megépíthetik mindezt.
Nem is folytatom! Ez a mostani kormány túltesz minden előzőn a sumákolásban, az ellenőrizhetetlen vagyongyarapodásban, a szegények még jobban történő megnyomorításában, a terhelő bizonyítékok eltüntetésében, abban, hogy a nyilvánosság elöl elzár mindent, amit csak lehetséges, ami bűnösségét tényszerűen bizonyíthatja!
Szerző
Friss
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek
- Palackvisszaváltó automaták a hajléktalanszállókra – Végre egy életrevaló, fontos ötlet