Connect with us

Voks 2022

Amit szabad Jupiternek azt nem szabad…. – Buli volt az Andrássy út 60. előtt és Hódmezővásárhelyen is

Megosztás

Márki-Zay Péter az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje péntek este Hódmezővásárhelyen bulit tartott négy évvel ezelőtti első polgármesteri győzelmére emlékezve. Tévedni emberi dolog, ám elítélni az ellenzéki hódmezővásárhelyi bulit, viszont hozsannázni a Terror Háza előtti koncerteket az már valóban kettős mérce.

Megosztás

Márki-Zay Péter az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje péntek este Hódmezővásárhelyen bulit tartott négy évvel ezelőtti első polgármesteri győzelmére emlékezve. Tévedni emberi dolog, ám elítélni az ellenzéki hódmezővásárhelyi bulit, viszont hozsannázni a Terror Háza előtti koncerteket az már valóban kettős mérce.

Természetesen a kormánypárti média már jó előre támadás alá vette a rendezvényt.

Szentesi Zöldi László, a Magyar Nemzet lapszerkesztője azt mondta, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapján vidám hangulatú showműsort tartani, az az ő értékítélete szerint ízléstelen és kegyeletsértő.

A bulit szervező Tiszta Vásárhelyért Egyesület pénteken délelőtt tartotta a kommunizmus áldozataira emlékező programot a hódmezővásárhelyi Emlékpontnál, ahol Márki-Zay Péter polgármester, a balliberális oldal miniszterelnök-jelölje Kovács Imrének nevezte Kovács Béla kisgazdapárti politikust, akinek elhurcolásának évfordulója 2000 óta a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja Magyarországon – írta meg a Délmagyarország.

Péntek este Szíj Melinda és Charlie koncertezett

„Most annak örülünk, hogy négy éve Hódmezővásárhely felszabadult. Sokan kritizálnak, hogy pont most tartjuk, február 25-én, hiszen senki nem gondolta, hogy a héten egy háború indul el, a magyar határtól 200 kilométerre bombák hullanak, magyar fiatalokat soroznak be, családok menekülnek el, egy részük Magyarországra jön ezekben a pillanatokban is” – mondta beszéde elején Márki-Zay Péter.
Fotó: Bottyán Róbert/Hódpress.hu

A polgármester felsorolta az elért eredményeit, bejelentette, hogy 2018 óta felszámolták a városban a korrupciót.

Márki-Zay Péter elárulta, a Lázár Jánoshoz köthető rádióba nem hívják, de az önkormányzati televízió mindig nyitva áll a fideszesek előtt, a kétheti újság, a Vásárhelyi Valóság pedig beszámol mindenről, azaz ha a Fidesz panaszkodik a korrupcióról, akkor ez az újságban meg fog jelenni. Ez a korrekt tájékoztatás is hozzátartozik az új kultúrához.

Tévedni emberi dolog, ám elítélni az ellenzéki hódmezővásárhelyi bulit, viszont hozsannázni a Terror Háza előtti koncerteket az már valóban kettős mérce.

Lássunk tisztán, míg MZP péntek este koncertekkel ünnepelte négy évvel ezelőtti győzelmét, addig szombat este a Terror Háza előtt a Kommunizmus áldozataiank emléknapján adott egyenként félórás koncertet a Kerekes Band, Tóth Gabi, Radics Gigi és Vastag Csaba.

„Ez egy sikertörténet” – idézték a rendezvény kezdetén Orbán Viktor miniszterelnök a Terror Háza Múzeum megnyitása 20. évfordulójára küldött üzenetét

„Többé nem a volt kommunisták mondják meg, hogy mi a jó, mi a rossz, mi az igaz és mi a hazug, hanem végre azok mondhatják el, akiket letaposott ez a rendszer” – idézték a  miniszterelnök szavait a kommunizmus áldozatainak emléknapja és a múzeum alapításának 20. évfordulója alkalmából rendezett koncerten.

A kormányfő a videójában felidézte a múzeum megnyitójának megrendítő pillanatait. A Terror Háza Múzeum létrejöttének fontosságát hangsúlyozva úgy fogalmazott: „itt a kommunizmus és a nácizmus közötti kapcsolatnak egy egyszerűen elmondott, a hasonlóságot kifejező megtestesülése van”.

Mint mondta, a Terror Háza Múzeumban az áldozatoknak van neve és sorsa, amit ők mondanak el. „A tetteseknek is van neve meg arca és a kettő nincs összekeverve, amit a kommunisták ügyesen csináltak egészen ennek a Terror Házának a létrejöttéig, megalapításáig” – fogalmazott.

A koncert idején a Terror Háza Múzeum épülete nemzeti színű fénybe öltözött

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára és Szabó Anett moderátor beszélget a Terror Háza Múzeum alapításának 20. évfordulója alkalmából szervezett ingyenes koncert közben a múzeum előtt. Fotó: MTI/Kovács Attila

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a szombati eseményen kiemelte, hogy a létrehozott múzeum, azok az építészeti megoldások, amelyeket kívülről és belülről alkalmaztak, mennyire időtálló, és ugyanez igaz a kiadványokra is. Az a keretezés, amelyben a történetet elmeséljük, az nem kopott.

Mint mondta, ebben a felgyorsult világban a történelemmel kevesebbet foglalkozunk. Soha nem volt aktuálisabb, mint ma, a Terror Háza megszületése, létezése és a tartalma – hangsúlyozta.

A történelemnek szüksége van arra, hogy fiatal maradjon, és újra és újra emlékeztesse a benne élőket arra, hogy mindig meg kell ismerni a részleteket és a történések okait, mert ha ezt nem tesszük, akkor a jelenben nem fogunk tudni jó döntéseket hozni – mondta.

Vastag Csaba énekes a Terror Háza Múzeum alapításának 20. évfordulója alkalmából szervezett ingyenes koncerten a múzeum előtt. Fotó: MTI/Kovács Attila

Hangsúlyozta, hogy döntéseink az adott pillanatban, stratégiai döntéseink pedig hosszú távon határozzák meg, hogy milyen irányba megy az ország.

Úgy fogalmazott: a történelem amellett áll, aki jó döntéseket hoz. Mindig megmutatja, hogy hiába vannak az embernek tervei, a történelem mindig beleszól, hiszen más nemzetek, népek, régiók döntéseit nem tudjuk befolyásolni. Kifejtette, hogy ami a szomszédunkban történik, az túl van azon, hogy Magyarország érdemben befolyásolhatta volna.

„Egyetlen kiút van abból, ami most van, az pedig a béke. Minél hamarabb álljon vissza a béke, mert egyébként mindenkinek csak rosszabb lesz.”

Forrás: Respublika.hu Kapcsolódó

Buli

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük