Kerítésen innen
ÁSZ: lezárult az MTA egyes kutatóintézeteinek utóellenőrzése
Az ÁSZ vizsgálja, hogy az ellenőrzött szervezetek végrehajtották-e a korábban feltárt hibák, hiányosságok és szabálytalanságok megszüntetésére elkészített intézkedési tervben foglaltakat.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyes kutatóintézeteinek utóellenőrzését, és megállapította, hogy az MTA-nál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontnál (MTA BTK), az MTA Ökológiai Kutatóközpontnál (MTA ÖK) és az MTA Természettudományi Kutatóközpontnál (MTA TTK) az intézkedések végrehajtásával javult a pénzügyi és vagyongazdálkodás szabályozottsága.

Az MTA TTK
által végre nem hajtott intézkedések elmaradása ugyanakkor kockázatot hordoz az integritás, az elszámoltathatóság és a felelős vezetői magatartás vonatkozásában – közölte a számvevőszék szerdán az MTI-vel.
A közleményben emlékeztetnek arra, hogy az ÁSZ stratégiájában célul tűzte ki a számvevőszéki munka hasznosulásának javítását. Ezzel összhangban utóellenőrzések keretében vizsgálja, hogy az ellenőrzött szervezetek végrehajtották-e a korábban feltárt hibák, hiányosságok és szabálytalanságok megszüntetésére elkészített intézkedési tervben foglaltakat.
Javaslatok
Mint felidézik, az ÁSZ 2015 februárjában fejezte be az MTA kutatóintézeti hálózata átalakításának, egyes kiemelt kutatóintézetek gazdálkodásának és feladatellátásának ellenőrzését a 2010. január 1. és 2013. december 31. közötti időszakra vonatkozóan. A számvevőszéki jelentés valamennyi ellenőrzött szervezet részére megállapításokat és javaslatokat fogalmazott meg.
A közlemény szerint az utóellenőrzés megállapította, hogy az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az MTA Ökológiai Kutatóközpont valamennyi, a felelősségi körébe tartozó intézkedést végrehajtotta. Az MTA BTK pénzkezelési szabályzatát kiegészítették és elkészítették a tudományos-szakmai tevékenység ellenőrzési nyomvonalát. Az MTA ÖK szellemitulajdon-kezelési szabályzatát kiadták, és kiegészítették a gazdálkodási szabályzatot. Az intézkedések végrehajtásával a szabályszerű működés vonatkozásában csökkentek a kockázatok.
Ezzel szemben az MTA
a felelősségi körébe tartozó két intézkedésből egy, az MTA Természettudományi Kutatóközpont pedig tizenkét feladatból ötöt nem hajtott végre. Az MTA megkötötte az ingó vagyon használatáról szóló szerződést az MTA TTK-val, ugyanakkor az MTA alapszabályának felülvizsgálatát az MTA gazdasági igazgatója dokumentált módon nem végezte el.
Az MTA TTK számviteli politikáját, számlarendjét módosították, elkészítették a számlarendet alátámasztó bizonylati rendet, új gazdálkodási szabályzatot adtak ki, kialakították a kockázatkezelési rendszert, ezzel csökkentek a szabályozottságból eredő kockázatok. Azonban az MTA TTK tevékenységében rejlő kockázatokat nem mérték fel, nem elemezték, továbbá a gazdálkodási jogkörök szabályszerű gyakorlását sem támasztották alá.
Figyelemfelhívó levél
Ezek következtében az MTA esetében a pénzügyi elszámoltathatóság érvényesülése, az MTA TTK esetében a belső kontroll szerinti elszámoltathatóság és az integritás érvényesülése nem volt biztosított.
Az ÁSZ figyelemfelhívó levéllel fordult az MTA elnökéhez és az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának főigazgatójához az elmaradt intézkedések pótlása érdekében –zárul a szervezet közleménye.
(Forrás: MTI)
https://varosikurir.hu/az-mta-elnoke-akkor-marad-ha-van-ertelme/
Szerző
Friss
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?