Connect with us

Kerítésen innen

Átfazonírozott kormányinfó a Gulyás-Varga-Nagy-Vitályos kvartett előadásában

Átfazonírozott kormányinfó Gulyás-Varga-Nagy-Vitályos kvartett előadásában
Megosztás

Gulyás legutóbb a kegyelmi ügy kellős közepén, alig néhány nappal Novák Katalin volt államfő lemondása után tartott Kormányinfót február közepén. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez az új kormányszóvivő, Vitályos Eszter mellett még két másik kormánytag, Varga Mihály pénzügyminiszter és Nagy István agrárminiszter is csatlakozott.

Magyar Péter, korrupciós botrány, költségvetési hiány

Összefoglalva: a főszónok úgy látja, a következő bő fél év döntő lesz, Varga Mihály szerint jövőre 4,1 százalékos gazdasági növekedés megalapozott. A kormány 675 milliárd forintnyi beruházást ütemez át a következő időszakra. A kínai rendőrök tolmácsolni jönnek.

Részetek

Varga Mihály szerint a magyar gazdaság a világ egyik legnyitottabb gazdasága, ezért nem mindegy, hogy máshol milyen gazdasági folyamatok zajlanak le.

Az Európai Unió a vártnál lassabban jön ki a válságból, Németország, amely az egyik legerősebb gazdaság, hosszú ideje gyengélkedik, és ma sem látható pontosan, hogy meddig tartható ez az állapot. A külpiacok szintén gyengék. Ezeknek megfelelően háborús helyzetre terveztük meg a gazdasági pályát

– magyarázta.

Tavaly az infláció letörésével teremtették meg annak lehetőségét, hogy idén növekedjen a gazdaság egy egészséges szerkezetben. A lendületvételt számos adat támasztja alá Varga szerint, melyek azt mutatják, hogy növekedési pályára állhatunk.

Azzal számolnak, hogy ebben az évben a magyar gazdaság visszatér a növekedési pályára, ami 2,5 százalék körül lehet, ezzel az élmezőnybe kerülhet. A növekedés a második félévben gyorsulhat fel. Ez a növekedés segíteni fogja az államháztartás egyensúlyát is.

Jövőre 4,1 százalékos gazdasági növekedés mindenképpen megalapozott

– mesélte a miniszter, majd hozzátette:

675 milliárd forintnyi –675.000.000.000- beruházást ütemez át a következő időszakra. Ezek nem maradnak el, csak át lesznek ütemezve. Van miből, mert az átütemezés ellenére is 2000 milliárdnyi beruházás valósul meg, ez komoly eredmény. A háborús helyzetre tekintettel érdemes megvárni a gazdasági kormányzás reformját, ami azt jelenti, hogy új szabályok lépnek életben a költségvetési gazdálkodás megítélését tekintve, ezek pedig még nem ismertek

– ismertette Varga, aki kérdésre válaszolva elmondta reptérügyben:

A költségvetési hiányon változtatott a kormány Varga szerint, ami durván azt jelenti, hogy a pénzforgalmi hiány négyezer milliárd forint körül alakulhat majd. A fogyasztás viszont élénkül, és remélik, hogy ez még kedvezőbb lesz az év hátralévő részében a reálbérek emelkedése miatt.

A Budapest Airport stratégiai célkitűzése a kormánynak, hogy mikor lesz vége a tárgyalásoknak, az a tárgyalópartnerekre tartozik.

Aki nálunk zöldebb, az festi magát….

Soha ilyen mértékű zöld ideológiai befolyásolás nem érte még az európai agráriumot, mint most. Minden szakmai alapot nélkülöző a Green Deal, semmilyen hatástanulmánnyal alátámasztott döntések miatt az európai gazdák elvesztették a megélhetésüket

– közölte. Példaként említette, hogy Brüsszel megnyitotta az uniós határokat Ukrajna felé. A tavaly elindult új uniós támogatási ciklusban minden korábbinál több adminisztratív teher hárul a termelőkre és a közigazgatásra. Ezekből szerinte egyértelműen látszik, hogy Brüsszel elárulta a magyar gazdálkodókat és helyettük az ukrán oligarchákat támogatja.

A magyar kormány mindig a nehéz körülmények között lévő gazdák érdekében cselekszik. Egy ilyen helyzetben felértékelődik a kormányzati szerepvállalás. Ezért egy ötpontos intézkedési csomagról döntöttünk

– jelentette be Nagy. Ezek közé tartozik, hogy a mezőgazdasági import termékeknél teljes körű bejelentési kötelezettségnek írnak elő, származzon az bármely országból.

A magyar államkincstár 2024. május 31-ig a terület- és állatalapú igények kifizetését, eddig 470 milliárd forintot fizettek ki 156 ezer gazdálkodónak. Újabb 256 milliárd forintnyi támogatás kerül hozzájuk, ebből már ezen a héten legalább 50 milliárd forintot utalnak.

A Széchenyi kártyákkal összefüggésben 2026-ig további legfeljebb 45 milliárd forintot biztosítanak a fejlődés ütemében. Erre eddig több mint 5 ezer termelő jelezte igényét. A mezőgazdaságban felhasznált gázolaj visszaigényelhető részét pedig bizonyos, hektáronként meghatározott határig megemelik 90 százalékra. Kérdésre válaszolva megtudhattuk „műhús-ügyben”:

A gazdák elementáris erejű felháborodásukat kifejezve késztették meghátrálásra a brüsszeli bürokratákat. A legbiztosabb az, ha egy irányváltást idézünk elő Brüsszelben, akkor azzal kell foglalnunk, mi az európai emberek érdeke.

Vitályos, az új otthonfelújítási program-felelős

Tavaly 8,5 milliárd köbméter gáz fogyott csak, az azt megelőző évben még 11 milliárd. Ez részben az energiatakarékos megoldásoknak is köszönhető. Most az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítéséhez nyerhető majd el támogatás. Újdonság nem hangzott el.

Gulyás-találóskérdés

A mai Kormányinfó vége felé Gulyás Gergelyt arról kérdezték, hogy megingott-e benne, Orbán Viktor bizalma, hiszen a kancelláriaminiszter évtizedeken át ápolt szoros barátságot Magyar Péterrel. Gulyás Gergely olyan választ adott, amit egyelőre nem igazán tudunk hová tenni.

A miniszterelnök úrral beszéltek-e erről az ügyről vagy az egész Magyar Péter-jelenségről? Évtizedek óta barátja volt. És miniszterelnök úr bizalma változott-e?

-tette fel a kérdést az ATV munkatársa:

„Nem láttam jelét ennek. Most nem szeretnék elemzői pozícióba kerülni, de én úgy gondolom, hogy ami most történik, ahhoz nekem nincs közöm. Ha mégis, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem. (…) Jól jegyezze meg mindenki.”

Hálásak? Miért?

„Nagyon. Mondom még egyszer, ami ebben az esetben történt, ahhoz nekem nincs közöm. De ha mégis van, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem.”

Kapcsolódó

Szerző