Kiemelt hírek
Kósa a háztetőn – Ha én Kósa lennék, jaga diga diga dom….
Ha én Kósa lennék, / jaga diga diga jaga daga diga diga dom. / Éjjel-nappal, digi digi daj, / Tartana a nagy agy-baj. / Venném én a kötvényt, / jaga diga diga jaga daga diga diga dom. / Debre-cenem másokra hagyom, / Jaj, ha egyszer felkapaszkodom.
Az alkotó a Flakon Getzi NERzeti Munkaközösség
Így kezdődik annak a frissen elkészült, átköltött dalnak a szövege, amit ugyanaz a társaság alkotott, akik a Karthago együttes felháborodását kiváltva, nemrég – a híres Requiem átköltésével – Tiborcz Istvánról és apósáról írtak netes gúnydalt, 72 óra alatt több, mint egymillió nézőt elérve. A csapat a zenés videó intrójában „Flakon Getzi NERzeti Munkaközösség”-nek nevezi magát.
A célpont ezúttal Kósa „Simán Elhittem, Hogy Egy Csengeri Asszony Négymilliárd Eurót Örökölt A Zenész Apjától Aki Akkor Mégcsak Meg Sem Halt” Lajos képviselő, miniszter, expolgármester. Az átdolgozott dal az eredeti musicalslágerhez hasonlóan, szöveges bevezetővel indul, úgy is, mint
Édes jó Viktorkám te, aki annyi embert szegénnyé tettél. / Te aztán tudod. A szegénység nem szégyen, de mindenki annyit is ér. / Akkora kunszt lenne, ha ide pöttyentenél egy kis vagyonkát. / Egy csodás gazdagodással több vagy kevesebb gondold meg. / Az isten is megver.
Hogy a hangsávot feléneklő Ismeretlen Kommentelő – a 444 tudomása szerint ugyanaz, aki Tiborcz Istvánról még szinte sikoltozva, a felső régiókban dalolt – ezek után végre rágyújtson a jól ismert, bár kissé átalakított dalra.
Vizuális poénok sora
Annak, aki nem ismerte a társaság előző dalát: az alkotók nem aktivisták vagy pártemberek, hanem egy csapat kritikus szellemű kommentelő, akik a szabadidejükben egy zárt fb-csoportban beszélgetnek közéleti témákról, és a kreatív energiáikat + állampolgári dühüket az utóbbi időben két, politikára átköltött, slágeres klip megalkotásával sütötték ki.
A számhoz készült – netes vicchez mérten igen összetett – klipben annyi az utalás a közelmúlt hazai politikai történeseire – a szövegről persze nem is beszélve –, illetve annyi benne a vizuális poén, hogy nem is állnánk neki a boncolgatásának.
Zárásnak pedig itt a teljes dalszöveg
Miniszter a háztetőn, avagy a Guldenburgok ökörsége
Édes jó Viktorkám te, aki annyi embert szegénnyé tettél.
Te aztán tudod. A szegénység nem szégyen, de mindenki annyit is ér.
Akkora kunszt lenne, ha ide pöttyentenél egy kis vagyonkát.
Egy csodás gazdagodással több vagy kevesebb gondold meg.
Az isten is megver.
Ha én Kósa lennék,
jaga diga diga jaga daga diga diga dom.
Éjjel-nappal, digi digi daj,
Tartana a nagy agy-baj.
Venném én a kötvényt,
jaga diga diga jaga daga diga diga dom.
Debre-cenem másokra hagyom,
Jaj, ha egyszer felkapaszkodom.
Építnék villát, benne sok szoba lenne,
Hozzá egy arany budikát,
És a kamrában pénzemet számolnám.
Nagy, fényes márványlifttel: egy, ami felvisz,
És még egy lefele is kell.
És kell még egy, hogy bámulják csupán.
Lenne sok márvány, arany a házon stukkó
Ízlésem bámulni való,
Hisz gazdag ember nem lehet bunkó
De addig – sitty-sutty, hip-hop, örökölök egyet,
A net népe néz, hogy mi a pék,
Még Lőrinc komám is megirigyelné.
Háh..Lenne teli számlám,
jaga diga diga jaga daga diga diga dom.
Éjjel-nappal, digi digi daj,
Tartana a nagy agy-baj.
Jó anyám nem stróman
jaga diga diga daga daga jaga daga dom.
800 millás ajándékából,
Futja még pár luxusdisznóól
Lesz majd egy engedelmes hites feleségem,
Jobb, mint a múltkori volt,
Moszkvai vétel nem lehet rajta folt
Bársonyban térül-fordul, úgy süti nékem
A Semjén lőtte rénszarvaskarajt.
Így mulat egy NERisztokrata
Innentől mindegy lenne, bármit is mondok,
Mindenem beszopja a nép
Sok pénzzel én rögtön bölcs lennék
Szétosztok ígéretet, nagy hazugságot,
Mindig csak kampány idején.
Ha rámikszeltél megérdemeltél
Uhhh… Lenne teli számlám,
jada jada jada jada dadi jadi jadi dom.
Éjjel-nappal, digi digi daj,
Tartana a nagy agy-baj.
Venném én a kötvényt,
jaga diga diga jaga daga diga diga dom.
Egyezzünk meg, Viktorom,uram,
Osztozzunk meg azon, ami van.
Száz dicsőség néked odafenn!
S nékem egy kis pénz itt lenn!
(Forrás: 444.hu)
Szerző
Friss
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője egykori államfő „elküldte gyufáért” Donald Trtump elnököt, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….