Ha azt akarták demonstrálni: attól, hogy Orbán majd kegyesen”visszaadja” a felhatalmazását a parlamentnek, még nem változott a hatalom természete, hát sikerült. Ehhez elegendő volt kedden kicsit...
Szokás szerint elátkozta az ellenzéket, a független sajtót és Európa jórészét, mert „koordinált támadást intéztek hazánk ellen”, de „vádjaik” természetesen szertefoszlanak. Ezen a ponton vetette be...
Péntek reggel Orbán megint beszélt a Kossuthon. Persze igazi érdeklődést már csak az keltene, ha Kossuth beszélne Orbánon, de azért a mostani felállás is produkált egy-két...
Orbán azt mondta a rádióban, hogy Szijjártó Pétert folyamatos kontroll alatt tartja. De néha kiengedi a kontrollból -nem 9 és 12 között, akkor mi, idősebbek vagyunk...
A humánminiszter feláldozta magát. A parlamentben önként beleugrott abba a fekete lyukba, amely már a kórházakra vonatkozó összes adatot is elnyelte. Fekete lyuk Tóth Bertalan hetek...
Ha nem vettük volna észre: a kormány álláspontja mindig, minden körülmények között világos. Ez tuti, mert maguk mondták, nem is egyszer: „a kormány álláspontja világos”. Lehet,...
Négy exkluzív információhoz jutottam a miniszterelnökről péntek reggel: 1.Különleges viszonyban van a tudományokkal Ez már akkor sejthető volt, amikor szétverték az Akadémiát. A rádióban most elmondta,...
Építsünk gyorsan egy műtrágyagyárat. Nem, dehogy a műtrágya miatt, nem az hiányzik. Hanem a magyar egészségügy állami vezetői. Se államtitkár, se miniszter sehol Nem bocsátanak ki...
A terveket fölülírja az élet. Aki a régi menetrendet forgatja, lemarad a vonatról. Pedig most a döcögős személy helyett át kell szállni a gyorsvonatra, az meg...