A fergeteges gyorsasággal, szinte a semmiből berobbanó – szigorúan kerítésen és érdekeltségen belül – sportmárka, a 2RULE két videóban is bemutatkozott a nagyérdeműnek, majd beindult a...
A sok rossz hangulatú, nyomasztó, kiábrándító végkifejletű hír után, amikor hagyta magát a józan ész – képzettségtől teljesen függetlenül – leszalámizni a regnáló bárdja alatt, egy...
Orbán és a skacok Palkovics László szájába adva jelentette ki (be), hogy 2024-ig lát előre és ebben az időszakban ötezer milliárd forintot – 5.000.000.000.000 – fordít...
Amit az Orbán-kormány a Budai várral művel, az -divatos szóval élve- már régen nem egy idősödő hölgy face liftingjére, azaz ráncfelvarrására, sokkal inkább egy bűnöző plasztikai...
Nem tudni, hogy Rákosi és Kádár mennyiért önfényeztette magát az akkori átkosban, de az tuti, hogy az Orbán-klip vetítéséért 207.5 milliót perkált pártunk és kormányunk, no...
Nem múlik el hét anélkül, hogy ne értesülnénk Németh Szilárd étrendjéről. Hol, kivel, mit…. Ez olyan „akár én is lehetnék”-érzés, ami emberközelivé teszi a kormányharcost és...
Kósa Lajos bélműködése rendben lehet, – hála a Jóteremtőnek! – nem gyötri a puffadás, sem a savasodás,hiszen reggelire csupán kávét iszik, no meg „csajozik” – vagy...
Emlékeznek még a felháborodott dumára, ahogy azt magyarázta az összes fidesz-megszólaló, hogy „nemzetvesztő”, aki bírálja a Városligetben történteket. Jó lett volna, ha nem a kritikával élőknek...
Kedves fenti pártok szimpatizánsai! Pilhál Tamás, a Pesti Srácok újságírója szerint nemzetárulók vagytok! Egyenes beszéd, na jó, kicsit nácoid, de a görbületével nincs baj. „Mostanáig óvatoskodva...