Kerítésen innen
Újszínházi reakció Mihályi Győző zaklatási ügyében
Mint arról beszámoltunk, a Fővárosi Önkormányzata mint fenntartó december 6-án kért tájékoztatást az Újszínháztól egy, vagy több 2016-ban elkövetett szexuális zaklatás ügyében.
„egy nem színész alkalmazottat érhetett zaklatás az Újszínházban…”
Később kiderült, hogy Mihályi Győző a megvádolt, aki eleinte nem akart nyilatkozni, majd végül az ATV-nek adott interjút. „Iromány, fogalmazás” – fogalmazott a műsorban arról a levélről, amelyben egy állítólagos korábbi szexuális zaklatásra hívta fel a figyelmet a levélíró.
„Egyetlen egy mondatát nem ismerem el, tiltakozom, rágalmazásnak és becsületsértésnek tartom”
Az elmúlt nap az Újszínház etikai bizottsága lezárta az említett vizsgálatot,
majd hivatalos közleményben tudatta annak eredményét, amely.
„Az Újszínházhoz 2019. december 6-án megkeresés érkezett Budapest Főváros Önkormányzata, mint Fenntartó, részéről, hogy tájékoztatást kér, mivel bejelentést kapott egy vagy több, 2016-ban elkövetett szexuális zaklatás ügyében, melyet egy akkor még névtelen bejelentő tett.
A színház vezetése 2019. december 9-én rendkívüli társulati ülés keretében tájékoztatta a társulatot, hogy etikai vizsgálat indul és ahogy eddig is, ezután is van lehetőség bejelentést tenni, ha bárkit bármilyen zaklatás ér.
Az etikai vizsgálat a bejelentés és a színházi nyilvántartások összevetésével, a rendelkezésre álló iratok és írásbeli nyilatkozatok áttanulmányozása nyomán, továbbá meghallgatások alapján megállapította, hogy
- a bejelentésben, mely a Fenntartóhoz érkezett, több időbeli és tárgybéli pontatlanság van,
- a bejelentő levelében maga sem állítja, hogy az érintett színész szexuális zaklatást követett el,
- a bejelentő nem sértettként tette a bejelentést, hanem általa hallott információk alapján
- a vizsgálat során szexuális zaklatásra vonatkozó bizonyíték nem került elő, ilyen cselekményt nem tárt fel a vizsgálat,
- hivatalos bejelentést sem akkor, sem azóta nem tett senki.Az Etikai Bizottság a tegnapi napon a vizsgálatot lezárta.
A Fenntartó által elrendelt Felügyelő Bizottsági vizsgálat eredményéről tájékoztatjuk a közvéleményt. A színház a továbbiakban nem kíván foglalkozni a sajtóban megjelenő híresztelésekkel, kizárólag a művészi munkára szeretne koncentrálni és kérjük a sajtó képviselőit, hogy ezt tartsák tiszteletben. Az Újszínház, valamint a társulat ezen üggyel kapcsolatban további nyilatkozatot nem kíván tenni!”
– olvasható az színház hivatalos Facebook-oldalán.
Szerző
Friss
- Vonattal? Mert akkor lesz tömeg a sárbogárdi utasellátóban – kommentelték Orbán aktuális nagyotmondását
- A jövő elkezdődött
- Az Európai Unió megszavazta a büntetővámot a kínai elektromos autókra
- Tudta? Kiss László polgármester a börtönből is vezetheti Óbudát
- Baranyi: az ellenzék 70 százalékos támogatása ellenére óriási az esély, hogy a Fidesz átveszi a főváros irányítását
- Ho-ho-hoooo! Mikulásra idecsődül a teljes Patrióták Európáért EP-frakció „kihelyezett-ülésezni”?
- Nincs baj baby, van itt pénz (focira) – Európa legjobban fizetett nemzeti bajnoksága a magyar
- Uri Geller mentalista a háborúban – Az emberek bíznak a védelmirendszerben és Istenben
- Magyar György: Kövér László „házmester” intézkedése ellen Gyurcsány akár Strasbourgban is keresheti az igazát
- Ezért magolt annyit Nagy Márton?