A Magyar Vendéglátók Ipartestülete Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai szakíró munkásságának emlékére – számos társszervezet közreműködésével – idén is felhívást hirdet a Gundel Károly – díj...
A Magyar Idők úgy tudja, – és, ha valakiben, bennük ez ügyben lehet bízni – hogy azzal, hogy Simicska dobra verte teljes cégbirodalmát, a HírTV léte...
Hatósági eljárás indult 71 árus ellen, miután a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a zöldség- és gyümölcsforgalmazást vizsgálta 14 budapesti piacon. Razzia A Nébih honlapján csütörtökön közzétett...
Novák Előd előrelátó ember, már 2006-ban bejegyeztette és azóta is fizeti a jobbik.hu mellett a jobbak.hu domain nevet. Ezt élesítette a szélsőjobb felvirágoztatásáért. Se jobbik, se...
Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán a felvidéki Ógyalla közelében rendezett Martosi szabadegyetemen tartott fórumán úgy jellemezte az EP-választásokat, hogy „az igazság pillanata lesz”. Az ember aki attól,...
Még nyáron is keményen dolgoznak a felvirágoztatásunkon vezető közszolgánk és a famulusok. Bajorországi borozgatásáról posztolt fotót a Pride-on való részvételt kerek-perec visszautasító államtitkár. Hogy kerül oda...
Aki eddig nyugtalankodott, hogy a Paks II. beruházás körül bűzlik valami, az most megnyugodhat! Ki-ki habitusa szerint hátradőlhet a hír hallatán, hogy Szijjártó teljesen tiszta keze...
Borzasztó, hogy mit tesz a harag, a sértődöttség, a sérelmek pátyolgatása az emberekkel. A közel három éves tortúra vége felé közeledve Pécsi Ildikó úgy döntött, hogy...
Senki ne csodálkozzon, ha egyik reggel arra ébredünk, hogy betiltották a tetoválószalonokat. Minden jel arra mutat, hogy Orbán miniszterelnök nem csípi, ha alattvalói mindenféle imperialista hívságnak...