Emlékeznek? A nyáron megváltoztatott örökségvédelmi szabályozás a 200 négyzetméternél nagyobb ingatlanokat érinti a Duna-partok, a budai Várnegyed és az Andrássy út világörökségi helyszínein. Az volt a...
Nem kell ahhoz köpönyeget váltani, hogy a gondolkodó konzervatív, eredendően a szó klasszikus és nem illiberális értelemben vett jobboldali beállítottságú embernek elege legyen abból, amit Magyarországon...
Karácsony és MZP Hódmezővásárhelyen találkoztak és tárgyaltak. Az eredmény egyfajta nesze semmi, fogd meg jól. A két jelölt-jelölt, de különösen Karácsony Gergely úgy tűnik, már szabadulna...
Két hónapja nem teljesített érdemi feladatot a magyar állam, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Airbus 330 repülőgépe – derül ki a repülési portálok által rögzített...
Két hét alatt több mint 800 milliárd forintot csoportosított át a kormány, így a többi alappal együtt az idén már több mint 2400 milliárd forintos átcsoportosítás...
Nagy nap volt a magyar energiagazdálkodás történetében 2021. szeptember 30., csütörtök. Egyfelől az Országos Atomenergia Hivatal hiánypótlásra szólította fel a Paks II. Zrt.-t, mert hiányosnak találta...
Bruck Gábor tanácsadó, társadalomelemző, kampánytanácsadó, a Sawyer Miller Group elnöke, is megszólalta a szinte a teljes előválasztásra árnyékot vétó elnök-jelölt jelölti botrány okán, és a tőle...
Elismert szívgyógyászból és rektorból rövid idő alatt vált az ország első számú járványszakértőjévé Merkely Béla, aki újabban a kormány kampányarcaként népszerűsíti az oltást. Hadházy Ákos szerint...
Ahogy azt meg is írtuk, az ellenzéki előválasztás egyértelműen legnagyobb vesztese a Jobbik elnöke, Jakab Péter, aki most közösségi oldalán foglalt állást a miniszterelnök-jelölti versenyben még...