Zacher Gábor szerint nagyon komoly taktikai hiba kiüríteni az idősotthonokat. A toxikológus, aki jelenleg Hatvanban sürgősségi szakorvosként és mentősként dolgozik, az ATV Civil a pályán című...
A gyakorlatban teszt nélkül is alkalmazhatják a szert, aminek kivitelét márciusban rendeleti úton tiltotta meg a kormány és úgy vélik, hatásos lehet a koronavírus-fertőzés kezelésére. Rétvári...
Jelenleg 7 kórházban végeznek tesztet a kormány megbízásából, valamint ettől függetlenül több magánintézményben, laborban is folynak a tesztelések. Elkaptam, nem kaptam…? A Pénzcentrum tett közzé két...
Függetlenül attól, hogy Orbán beígért délutáni közlendője mit tartalmaz, egyre több település erőteljesen kéri az odakészülőket, hogy a járvány terjedésének lassítására való tekintettel maradjanak otthon. Balatonfüreden...
Járványügyi szárny lett Kecskeméten a kórház egyik épületéből. A kismamák aggódnak, hogy megfertőződhetnek, miután abból a részből alakították ki, ahol a szülészet is működik. A kórház...
Mint egy falat kenyér! – írtam volna három héttel ezelőtt. Mára átértékelődött a fontossági sorrend, úgy mondanám, mint egy betevő maszk, vagy fertőtlenítő kézmosó! Fontossági sorrend…....
A fizetések 33, indokolt esetben akár 50 százalékát a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság idején is levonja a végrehajtó – értesült a 24.hu. Megnyugtatok mindenkit! A végrehajtó...
Budapesten és az ország számos településén védőmaszkokat szereztek be az önkormányzatok, amelyeket folyamatosan juttatnak el a helybelieknek. Zuglóban védőmaszkot kap minden 60 év feletti lakos –...
Ha már segíteni nem tud, legalább ne nehezítse a munkánkat – reagáltak a kormány által bejelentett önkormányzati elvonásokra a budapesti ellenzéki polgármesterek. Támogatjuk, hogy a kormány...