Connect with us

Kerítésen innen

Azt hitte, hogy leálltak a végrehajtások? Tévedett!

tevedes
Megosztás

A fizetések 33, indokolt esetben akár 50 százalékát a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság idején is levonja a végrehajtó – értesült a 24.hu.

Megnyugtatok mindenkit! A végrehajtó ugyanúgy levonta a fizetésem 33 százalékát, mint eddig!

Ezt egy főként devizahiteles adósokat tömörítő Facebook-csoportba írta ki a minap az egyik meglepett tag azután, hogy a kormány felfüggesztette a kilakoltatásokat és a lefoglalásokat a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idejére.

A bejegyzést panaszok tucatjai követték, amelyekben mind arról számoltak be, hogy az ő fizetésük egy részét – 33 vagy 50 százalékát – szintén levonta a végrehajtó.

Mindez arra utal, hogy még a tapasztaltak körében sem volt egyértelmű, pontosan milyen intézkedést hozott a kormány. Tisztánlátásukat nem feltétlenül segítette a koronavírussal kapcsolatos információk közlésére létrehozott kormányzati honlap és a Magyar Távirati Iroda beszámolója sem. Mindkét oldalon azzal a némileg csalóka címmel jelent meg tájékoztatás, hogy

„A kormány felfüggesztette a végrehajtásokat és a kilakoltatásokat”.

Azonban valójában nem minden végrehajtási cselekményt függesztettek fel. A legfontosabb, hogy

a folyamatban lévő végrehajtások esetében a fizetések 33, indokolt esetben 50 százalékos levonását továbbra is foganatosítják a végrehajtók.

-írja a portál.

Ezt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke is megerősítette

a 24.hu-nak. Schadl György tételesen elmondta, hogy az intézkedés következtében melyek azokat a végrehajtási cselekmények, amelyeket fel kellett függeszteni, és melyek azok, amelyeket továbbra is érvényben vannak.

Ezek a legfontosabb tudnivalók:

  • Felfüggesztették az összes kilakoltatást, így az önkényes lakásfoglalókkal szemben sem léphetnek fel a végrehajtók.
  • Új árverést nem tűzhetnek ki a végrehajtók abban az esetben, ha a lakóingatlanról van szó, amelynek tulajdonosa természetes személy. Ugyanakkor az ingatlanra be lehet jegyezni a végrehajtási jogot.
  • A már futó végrehajtások esetében a fizetések 33, indokolt esetben 50 százalékos levonását továbbra is végrehajtják.
  • Hatósági átutalási megbízással (inkasszóval) továbbra is terhelhetik az adós bankszámláját, az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének négyszerese feletti összeg esetében korlátlanul levonható az adós pénze a számláról.
  • Az adós gépjárművét lefoglalhatja a végrehajtó (ez általában papíron történik meg, az autó az adósnál marad), de a járművet nem vonathatja ki a forgalomból.
  • Az új eljárások megindításokhoz szükséges fizetési meghagyásokat végrehajtó útján nem lehet kézbesíteni.
  • Helyszíni foglalásokat nem lehet foganatosítani, így például az ingó vagyontárgyak jegyzőkönyvbe vételére sincs lehetőség.
  • Semmilyen meghatározott cselekményt nem végezhetnek, kivéve nagyon indokolt esetben a gyermekek átadását.
  • Minden frissen induló végrehajtási eljárást azzal kell kezdeni, hogy részletfizetést kell felajánlani az adósoknak.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük