Tizennégy magyar és két külföldi olimpiai bajnok pólós ugrik medencébe a Duna Arénában a keddi XIXO Waterpolo All Star Gálán, amelynek keretében este nyolc órától a...
Még annyi mindent szerettem volna mondani, de hirtelen kipattant az álom a szememből és felébredtem. Még jó, hogy ez az egész nem történt meg, csak álmodtam....
A magyar tenger minden centimétere tele van ilyenkor a mázlistákkal, akik mostanra időzítették a szabadságukat. Minden, hogy az északi, vagy a déli parton nyaral, a közelében...
Határon túli mellékletekkel és új főszerkesztővel folytatja küldetését az Előretolt Helyőrség, A Fidesz-kurzus központilag irányított irodalmi-kulturális melléklete ezentúl Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken és Kárpátalján is jelentkezik.
Szegény Nyíri úr! Milyen lesz, amikor elmeséli majd a lemenőinek, hogy elsöprő győzelmet aratott, egyedül indult. Vele szemben sem méltányos az ellenzéknek nevezettek eljárása!
Most még hihetetlennek tűnik és úgy érezhetjük, hogy bárcsak jönne már, a meteorológia tudorai felhőszakadás veszélyére figyelmeztetnek. AZ Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzése szerint változó mennyiségű és...
Állandó beszédtéma a vállalkozók között, hogy mi alapján dönti el a NAV-dolgozó, hogy melyiküknél vizsgálódik. Vannak visszatérő tévhitek, de igazság szerint, senki nem tudta a választ....
Nagy sumákban, minden felhajtást mellőzve szabadon engedték Sztojka Ivánt, a Marian Cozma gyilkosság harmadrendű vádlottját. A bors.hu egyik olvasója az utcán látta szabadulása után, így derült...
A 2RULE sikernek hazudott sikertelenségén felbuzdulva született meg a valóban eredeti ötlet, az igazán hazai és kézműves és nem koppintott logó alatt futó új magyar ruhamárkára....