Barabási Albert-László, a bostoni Network Science Institute hálózatkutatója március közepén arról írt, hogy a karanténnal már nem lehet megfékezni a koronavírus-járvány terjedését, és szerinte a lakosság...
A VI. kerületi önkormányzat elindította a Terézváros melléd áll nevű programot, amivel szociális és gazdasági segítséget próbál nyújtani azoknak, akik a járvány következtében állásvesztésük vagy a...
Nem tudom, amit felajánlok, az megvalósítható-e, van-e gyakorlati értelme. De a szívem tudja, hogy ennek a felajánlásnak el kell hangzania – kezdte posztját Hajós András. Az...
Kunetz Zsombor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: az, hogy a kórházaknak ágykapacitásuk 60 százalékát szabaddá kell tenniük mindössze 8 nap alatt, azt eredményezi,...
Ha azt gondolja, hogy egyszerű dolog segíteni a szükséget szenvedő kórházaknak a mai ínséges, vírus-sújtotta időben, akkor nagyon téved a kedves olvasó. Szerencsére rengeteg civil érzik...
Videokonferenciát tartottak pénteken a Türk Tanács tagállamainak vezetői, köztük a megfigyelői státusszal rendelkező Magyarország képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök; a megbeszélésen nagy hangsúlyt kapott a koronavírus-világjárvány elleni...
Kedden Palkovics László innovációs miniszter bejelentette, hogy bizonyos követelmények teljesülése estén a állam kifizeti az alkalmazottak bérköltségének 70 százalékát. A lufimondat után korrigált…. Nem azt, nem...
Az Orbán-nehezítette állapotban lévő önkormányzatok közül elsőként az I. kerületi polgármester, V. Naszályi Márta és a testület döntött úgy, hogy nem elégszik meg a kormány által...
Gulyás Gergelytől tudjuk, hogy „a kormány vagy a védekezés kritizálása nem büntetendő. A társadalom széles rétegeiben riadalmat keltő és nagy nyilvánosság előtt elhangzó állításokat kell szankcionálni”....