„Kirúgta” az Európai Bizottság elnöki tisztségéért folyó versenyből Manfred Webert a szociáldemokrata és az Újítsuk meg Európát (RE) nevű centrista-liberális európai parlamenti frakció azzal, hogy kizárták...
A KSH már évek óta nem végzi el a létminimumra vonatkozó számításokat, most pedig még akadályozza is azokat, akik helyettük elvégeznék a munkát – tette közzé...
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint súlyosan sérti az európai uniós adatvédelmi irányelvet a fesztiválra látogatók személyes adatainak rögzítéséről szóló, kormánypárti képviselők által benyújtott törvényjavaslat, ezért annak...
8 évig senkinek nem tűnt fel az önkormányzatnál, hogy a tulajdonában lévő ház alagsori helyiségében több tonnányi mérgező, szilárd és folyékony vegyi anyag, savak, maró folyadékok...
89 éves korában elhunyt Horváth Ádám Kossuth-, Erkel Ferenc-díjas és Balázs Béla-díjas magyar tévérendező, akit legtöbben alighanem a Szomszédok atyjaként ismertek – értesült az Infostart. Elment...
Az Európai Unió luxemburgi bírósága helyt adott Ausztria kifogásának a német autópályadíj ellen. A Bundestag Merkel vezette parlamenti többsége a bajor CSU kezdeményezésére fogadta el az...
Ezzel megindul az eddig gyarapodó MTA csonkítástörténete, mondta el az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt az akadémiai dolgozókat képviselő Lőrincz Viktor. A javaslat nyitánya egy jövendő pusztításnak...
Megválasztották a momentumos Cseh Katalint a liberális frakció egyik alelnökének. A leendő EP-képviselő a második legtöbb, 82 szavazatot kapott. Mint arról már a Népszava beszámolt, Cseh...
„Bemutatom a programomat, amivel Budapestből európai otthont csinálunk. Döntsünk mi a saját életünkről, a saját otthonunkról, a mi Budapestünkről! Én ezt képviselem, egyenesen Budapestért!”