Lakossági fórumot tartott Szombathelyen Czeglédy Csaba. A politikus először szerepelt nyilvánosan, mióta szabad, és rögtön leszögezte, hogy „mindenféle más híreszteléssel ellentétben, az összefogás híve”. Bocsánat kért azoktól,...
Paradoxon az, amikor úgy hívnak, hogy Fayad-Albadran Renáta Szelma, és levelet kapsz „Magyarország kormányától”, hogy segíts megállítani a bevándorlást, mert nemzetbiztonsági kockázat vagy. Szívesen segítek, szerintem...
Az alábbi levelet egy olvasónk küldte szerkesztőségünknek a dübörgő, világelső – és ki tudja mi még – honi egészségügy hétköznapjairól. Tisztelt szerkesztők! 71 éves cukorbeteg férfi...
Az MSZP elnöke azt követeli a kormánytól és az Országgyűléstől, hogy szerezzenek érvényt a strasbourgi emberi jogi bíróság és az Alkotmánybíróság döntéseinek és kárpótolják az egészségkárosodott...
Theresa May brit miniszterelnök szerint „más utat kell keresni”, miután az alsóház pénteken harmadszor is elutasította a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást. Súlyos következmények...
Már megszokhattuk, hogy Orbán mindenhol azt mondja, amit a hallgatósága hallani akar. Most azonban – nem először – fény derült arra is, hogy egy valódi megrögzött...
90 éves korában elhunyt Agnes Varda, a francia újhullám egyik meghatározó rendezője, akit 2015-ben Arany Pálma-életműdíjjal tüntettek ki a cannes-i filmfesztiválon. Oscar-díjra is jelölték A rákban...
A divat világában minden évben valami rendkívülire számíthatunk, és ez idén sem lesz másként. Idén a minimalizmusnak örülhetünk, amikoris előtérbe kerülnek a halvány színek és visszaköszönnek...
A Mol bruttó 6 forinttal emelte a 95-ös benzin, és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken. Az emeléssel a benzin literje 377, a gázolajé...