Egy szülő nagyon nehezen szánja rá magát, hogy idegeneknek feltárja élete legrejtettebb titkait is, egy anya most végső elkeseredésében mégis ezt tette. 1977-ben mentem férjhez, majd...
Nem változtak érdemben a pártpreferenciák márciusban az egy hónappal előttihez képest, de az LMP történelmi mélypontra jutott, derült ki a Publicus által a Népszavának készített felmérésből....
Megegyeztek a közös határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) megerősítéséről csütörtökön az Európai Unió társjogalkotó intézményei. Az elképzelés ugyanakkor az eredetileg tervezettnél lényegesen lassabban fog megvalósulni. Technikai...
Az MSZP azt követeli, hogy az Európai Unió minden tagállamában legyen legalább nettó 750 euró a minimálbér összege, ami mai árfolyamon mintegy 236 ezer forint –...
Emléktáblát avattak Psota Irén (1929-2016), a nemzet színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színész születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából csütörtökön Budapesten, egykori lakóházánál a Bem rakpart...
A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy a magyar egészségügyre és az oktatásra költse a határon túli fociakadémiákra szánt pénzt. Kórházi osztályok szűnnek meg...
Feljelentette Pócs János fideszes képviselőt közösség elleni erőszak és személyi szabadság megsértése miatt Csányi Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője. Kazánba zárt cigány alkalmazott Csányi Tamás csütörtökön...
A Downing Street tájékoztatása szerint Theresa May brit miniszterelnök szerdán közölte a kormányzó Konzervatív Párt frakciójával, hogy kész távozni tisztségéből a Brexit-tárgyalások következő – az EU-hoz...
Lövések dördültek szerda este fél 8 körül a fővárosi Teréz körút és Aradi utca sarkán, írja a Népszava. Cikkünket folyamatosan frissítjük! Úgy tudjuk, hogy két társaság ment egymásnak,...