Az FBI 2017 tavaszán nyomozást indított Donald Trump elnök ellen, mert az volt a benyomása, hogy orosz érdekeket szolgál – állította a The New York Times.
A tegnapi napon olvashattak egy nyílt levelet, amelyet régi ismerőse írt Fónagy János államtitkárnak. A meglehetősen erős hangú levélre ma válasz érkezett. Alább mind a két...
Elsősorban a rabszolgatörvényről szól az amerikai CNBC üzleti hírtelevízió internetes portáljának cikke, de a magyar belpolitikai helyzetről is ír.
A Hallgatói Szakszervezet dühös tagjai lepték meg Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárt az Educatio kiállításon tartott előadása előtt.
A jelentéstervezetek nem nyilvánosak – közölte az ÁSZ, amely már korábban megküldte a Momentum Mozgalomnak és Párbeszédnek a költségvetési támogatásuk felfüggesztéséről szóló tájékoztatást.
A Peruban zajló Dakar-rali szerdai szakaszán a sziklákkal szenvedtek meg, csütörtökön pedig rövid időn belül kétszer is kereket kellett cserélniük. Az első alkalomnál ijesztő dolog történt.
Egy olvasónk – időnként szerzőnk is –, aki ugyancsak nem kapta meg péntek reggel a nyugdíját, személyes ismeretség okán, nagyon kemény hangvételű levelet írt Fónagy János,...
Kizárta a Fenyő-ügyből a felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamás védőjét, Bánáti Jánost a Budai Központi Kerületi Bíróság.
Az Átlátszó szerint Hidvéghi Balázs bölcsész létére lett igazgatósági és felügyelőbizottsági tag banki leánycégeknél. Nem kis pénzért.