Tovább folytatódik a Magyar Síszövetségben dúló hatalmi harc: péntekre Bajai András bíróságon bejegyzett elnök rendkívüli közgyűlést hívott össze. A zárt körben megtartott tanácskozáson elfogadták a szövetség 2017-es...
A Szent János Kórházban képtelenek befejezni a felújítást, a boncterem november óta használaton kívül áll, ezért a holttestekkel 20 kilométereket ingáznak a városban – írja a Magyar...
Az elismerést szeptember 20-án a Budapest Bábszínházban veheti át a színésznő a Színikritikusok díjának gálaestjén. Az kapja, aki pályája során kiemelkedőt alkotott A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik...
Miközben július 6-án a Fővárosi Ítélőtábla határozata megállapította, hogy a Politikatörténeti Intézet (PTI) jogszerűen használja a Kossuth téri Igazságügyi Palota épületét, a kormánypárti Magyar Idők azzal igyekszik...
Sok politikus keresett meg – mondta a kutatási pénzelosztó hivatal volt vezetője. Arra kérték, hogy nyerjen az ő pályázatuk, de Pálinkás József állítása szerint sosem tette meg,...
Egy luxusszállodának kiváló hely lehet a Városliget melletti telek, amit addig bűvöltek egy stratégiai felszámolással, amíg Garancsi Istvánhoz, Orbán Viktor barátjához nem került. Egy hosszadalmas felszámolási...
Simicska Lajos videóra vett egy hosszú monológot, amin Orbán Viktorral közös ügyeikről beszél. A felvételt több példányban letétbe helyezte azzal, hogy „ha velem bármi történne”, kerüljön...
Ma zárja nyári rendkívüli ülésszakát az Országgyűlés. A képviselők délután szavaznak a kormánypártok által benyújtott fontos illiberális (nem szabadelvű) törvényjavaslatokról. A megszavazandó javaslatok: a jövő évi...
Ma indul a 28. Művészetek Völgye, a fesztiválon színházi előadások, komoly- és könnyűzenei koncertek, filmvetítés és cirkuszi előadások is várják a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden....