A koronavírus-járvány miatt áprilisról novemberre halasztották az új Bond-film premierjét – adta hírül a BBC News. A Nincs idő meghalni producerei szerdán a közösségi médián jelentették...
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökéhez, valamint a legfőbb ügyészhez fordult és eljárást szorgalmazott a szocialista Kunhalmi Ágnes szerdán arra hivatkozva, hogy sajtóhírek szerint...
Hatályon kívül helyezné Trianon ratifikációját a Mi Hazánk. A javaslatot Apáti Istvánnal és Dúró Dórával közösen jegyző Fülöp Erik. Elképesztő valótlanságok A három képviselő azzal érvelt,...
Szabálytalanul közlekedő gyalogosakat ellenőriznek a rendőrök a fővárosban hetente több alkalommal, a délelőtti és a délutáni csúcsidőszakban – közölte Szécsi Tibor alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság osztályvezetője...
Aján Tamás lemondott tiszteletbeli tagságáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB), amit a végrehajtó bizottság elfogadott. …leghatározottabban tagad… A NOB honlapján megjelent keddi közlemény szerint a Nemzetközi...
Ha valaki olyan területre, vagy régióba utazik, amely az utazás napján szerepel a Külgazdasági és Külügyminisztérium által utazásra nem javasolt térségek között, az utasbiztosítás nem nyújt...
A Mi Hazánk Mozgalom fáklyás felvonulást tartott Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulója alkalmából vasárnap a fővárosban, velük vonultak ismét a gárdisták is. A egész Horthy-korszak ...
Néhány ezer ember tüntetett a csehországi demokratikus közintézmények és a közmédia elleni politikai támadások, azok állítólagos felbomlasztása és szétzüllesztése ellen vasárnap este Prágában. A tüntetést a...
Vaju Viktória (MSZP-XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete) nyerte a XIII. kerületi időközi önkormányzati képviselő-választást vasárnap – közölte Bujdosó Sándor kerületi jegyző az MTI-vel. Vaju Viktória 497 szavazattal...