Ez a nap
Az Állami Számvevőszék semmilyen együttműködésre nem hajlandó a DK-val
A Demokratikus Koalíció idén is eleget tett az Állami Számvevőszék éves ellenőrzése kapcsán eddig kért adatszolgáltatásnak. Annak ellenére, hogy a DK irodája tavaly novemberben teljesen leégett, és a tűzben a teljes könyvelésük, a számláik és a könyvelési szerverük is megsemmisült, igyekeztek minden elégett dokumentumot pótolni – írja bejegyzésében Barkóczi Balázs, a párt szóvivője.
A tűz miatt, voltak pótolhatatlan dokumentumok
Hozzáteszi: ez többségében sikerült, az ÁSZ által első körben bekért iratokat hiánytalanul benyújtották a hatóságnak. Az ÁSZ azonban további adatokat, bizonylatokat, dokumentumokat kért be, amelyek egy részét – könnyedén megjósolható módon – nem tudták pótolni a tűz után.
A sorozatos kérések mellett az ÁSZ teljesen elzárkózott mindenfajta együttműködéstől, még olyan alapvető dolgokban is, mint hogy kiadja számukra a korábban neki megküldött, az ÁSZ rendszerébe elektronikusan feltöltött számláikat és könyvelési adatállományukat, amelyek törvényi kötelességéből adódóan most is a hatóság birtokában vannak.
Ha az állampárt meg akar büntetni valakit, meg is teszi
A Demokratikus Koalíció szerint a pártállam első szabálya, hogy ha az állampárt meg akar büntetni valakit, akkor meg is fogja büntetni – nincs pártatlan vizsgálat, nincs jóhiszeműség és nincs vis maior. Ha az ÁSZ annak ellenére is megbírságolja vagy megbünteti a DK-t, hogy nyilvánvalóan önhibájukon kívül nem tudnak benyújtani pár számlát, azt is a politikai megrendelésre megindított hatósági támadások egyikének fogja az ellenzéki párt tekinteni.
Szerző
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….