Az egészségügy nem lutri!

A Városi Kurír kedden írt arról, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet éppen húsz millió forintot kíván összekalapozni a hátrányos helyzetű iskolásoknak, miközben a Nemzeti Együttműködés Rendszere két kézzel szórja a pénzt.

Hamarosan érkezett az újabb hír, miszerint idén mintegy tízezer gyermek iskolakezdését szeretné segíteni a Katolikus Karitász

A segélyszerevezet önkéntesei folyamatosan állítják össze a csomagokat, iskolatáskákat, tanszereket és vásárlási utalványokat. A helyi Karitász szervezetek önkéntesei országszerte több mint 800 településen látogatják meg a rászoruló családokat és tanszerek mellett élelmiszercsomaggal, ruhával is segítik őket, enyhítve ezzel az iskolakezdés terheit. Családokat segítő munkájukat a tanév első hónapjaiban is folytatni szeretnék.

A jó szándékot nem lehet elvitatni, ám ismét felhívjuk a figyelmet arra,

ha a fidesz országlásának 11. évében még mindig ilyen nagy a baj és ilyen sok rászoruló van, akkor még sincs minden rendben.

Ráadásul éppen ezek a segélyakciók cáfolnak rá a kormánypropagandára, ami szerint minden a legnagyobb rendben.

Kedden az is kiderült, hogy a Szerencsejáték Zrt. három budapesti kórházat egyenként 50-50 millió forinttal támogat

Ezeknek sincs jobb dolguk!? Ugyan mi szükség van arra, hogy a szerencsejáték-szervezés állami monopóliumát birtokló cég kórházakat támogasson?

A helyzet az, hogy az évente több milliárdos nyereséget elkönyvelő cégnek nem csak adózni kell az állam felé, hanem a nyereséget is be kell csengetnie a költségvetésbe, ahonnan majd oda gurulnak az adóforintok, ahol a legjobb a helyük. Ez lenne a normális.

Tegyük hozzá, ezt a nyereséget is a magyar állampolgárok adták össze, akik minden héten lottóznak, totóznak, tippmixelnek. Úgy szólt a régi mondás, hogy a szerencsejáték a hülyék adója és valóban ez az önkéntes “adózás” olyan, mint az 1%, csak itt nem határozhatjuk meg hova menjen az elbukott pénzünk.

Három óriáscsekk a Szent László Kórházban

Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója, Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet főigazgatója, Sziller István, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház orvosigazgató helyettese és Takács Péter, az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő főigazgatója (b-j) a Szerencsejáték Zrt. támogatásáról tartott sajtótájékoztatón a Szent László Kórházban. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

De vissza a Szerencsejáték “jótékonykodására”

Az még rendben van, ha az állami cég a saját tevékenységén belül áldoz azoknak a sportágaknak a javára, amelyekből él. Így többé-kevésbé rendjén való a különféle sportszponzoráció, de hogy ún. “társadalmi felelősségvállalás” keretében 150 millióval segítsenek meg három általuk kiválasztott kórházat, az mégiscsak példátlan.

Czepek Gábor, a lottótársaság vezérigazgatója a koronavírus-járvány elleni védekezés rendkívül nehéz kihívás elé állította az egész világot, azonban a magyar kormány irányításával, az emberek együttműködésével és az egészségügyi ellátórendszer hatékony működésével Magyarország sikerrel vette az akadályokat.

Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet főigazgatója elmondta, a kórháznak juttatott pénzből a koronavírus-fertőzés legyőzését segítő innovatív vírusellenes kezelésekhez, azok bevezetéséhez szükséges berendezéseket vásárolnak majd.

Az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő a legkorszerűbb épületfertőtlenítő gépek, és egy fertőtlenítő robot beszerzését tervezi – mondta Takács Péter főigazgató.

A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház csúcskategóriás ultrahangkészüléket vásárol az adományból – közölte Sziller István orvosigazgató-helyettes.

Mindez arra utal, hogy a kórházakban hiány van csúcskategóriás gépekből és fertőtlenítő készülékekből is, azaz nem elégséges a központi finanszírozás.

Na, de akkor mi szükség van az irányított háromszor 50 milliós támogatásra?

A Szerencsejáték Zrt. 2019-ben több, mint 110 milliárdot fizetett be a központi költségvetésbe. Talán ezt az összeget kellene az egészségügybe irányítani!

És, hogy meglegyen a kontraszt is.

Az új Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központnak otthont adó váci ferences rendház a központ átadásának napján. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kedden derült ki az is, hogy

több mint kétmilliárd forintból megújult a váci ferences kolostor, amelyben megkezdi működését a Piarista Kilátó Központ

Itt van a kutya elásva; miközben a gyerekek iskolatáskájából hiányzó 20 milliót úgy kell összekalapozni, a kórházaknak a Szerencsejáték adományoz 150 milliót, addig ugyanez az állam 2000 milliót ad egy új egyházi intézménynek.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központ átadóünnepségén arról beszélt, hogy az intézmény nemcsak a Duna-parthoz közeli elhelyezkedése miatt hallgat a kilátó elnevezésre, hanem azért is, mert új kilátásokat nyújt az elhelyezkedni vágyóknak.

Új kilátásokra vágynak a magyar egészségügyben dolgozók is, nem pedig a lottózókból leeső morzsákra

lázár

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük