Ez a nap
Az LMP változtatna a jelenlegi, elhibázott családpolitikán
Megújítaná a családpolitikát az LMP, amely azt ígéri: nem keveseknek adnának sokat, hanem sokaknak eleget. Megfelelő megélhetést biztosítanának számukra, igazságosabbá tennék a családtámogatási rendszert, és az extra terheket cipelőket kiemelten támogatnák, de a mindennapokat is megkönnyítenék számukra – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt.
Gyermek és gyermek között nem szabad különbséget tenni
A politikus szerint a kormány elhibázott családpolitikája miatt az egy gyermekesek körében nőtt a szegénység, mert minden jelentős támogatás csupán a harmadik gyermek megszületése után jár, a bölcsődei férőhelyek száma pedig csökkent az elmúlt időszakban.
Gyermek és gyermek között azonban nem tehető különbség – hangsúlyozta a társelnök. Elmondta: az egy gyermekesek adókedvezményét megdupláznák, a családi pótlék és a gyes összegét 30 százalékkal növelnék, a kedvezményeket pedig a gyermek 18 éves kora fölött is nyújtanák, felsőfokú tanulmányok esetén.
Minden ötödik család egyszülős – mutatott rá Szél Bernadett, aki szerint ezen extra terheket cipelőket is kiemelten kell támogatni, például a családi pótlékuk 45 százalékos megemelésével, könnyebb hozzáféréssel a bölcsődei ellátáshoz vagy országos, államilag támogatott bébiszitter-szolgáltatással.
Szél Bernadett szerint szükséges lenne a megegyezés
Szél Bernadett emellett a részmunkaidős foglalkoztatási lehetőségekkel és hosszabban nyitva tartó bölcsődékkel is segítené a kisgyermekeseket, a családok lakhatását pedig a többi között szociális bérlakásokkal könnyítenék. Évente tízezer bérlakás építését ígérte, de elmondta azt is: megtartható a családi otthonteremtési kedvezmény is a jelenlegi formában, sőt, bővíthető a lakásfelújítás támogatásával.
A politikus kérdésre a keddi, baloldallal zajlott választási egyeztetésről azt mondta: úgy érezte, hogy négy körzet, Budapest belvárosa, Csepel, Gödöllő és Szeged indulóiról eljutottak a megállapodáshoz, ehhez képest váratlanul érte őket, hogy Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje este egy lakossági fórumon 3:27 arányú visszalépésről beszélt.
Kijelentette: bár a négy körzetben továbbra is szükségesnek tartaná a megegyezést, a két párt támogatottsága nem indokolja az 1 a 9-hez arányú visszalépéseket. Emlékeztetett: az LMP már két jelöltjét visszaléptette, ezzel mind az MSZP-t, mint a Jobbikot hozzásegítette egy-egy mandátum megszerzéséhez, azonban a gesztust nem viszonozták. A Jobbik továbbra is aktívan kampányol ellene Budakeszin és Budaörsön.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról