Connect with us

Kerítésen innen

Az Orbán-Szijjártó duó megszabadult a feleslegessé vált Információ Hivatal vezetőtől – leszámolás?

Az Orbán-Szijjártó duó megszabadult a feleslegessé vált Információ Hivatal vezetőtől - leszámolás?
Megosztás

A polgári hírszerzést végző Információs Hivatal hat év után került vissza az idei választások után Szijjártó Péter, vagyis a Külügyminisztérium alá. 

A külügyér akkor azt mondta, nem tervez személyi változásokat, és az Információs Hivatalt sem tervezik más szervezetekbe integrálni.

Kirúgatta, de mit tehetett a kegyvesztett?

2012-es kinevezésekor, amit szintén a közlöny útján jelentettek be, Lázár János azt mondta:

Pásztor István dandártábornok kijelölésénél – aki a katonai elhárításnál dolgozott felkéréséig – fontos szempont volt, hogy elhárítói munkáját a rendszerváltozás után kezdte.

Az IH polgári hírszerző szolgálat, amely elsődlegesen az országhatáron kívül tevékenykedik. Általános rendeltetése, hogy a külföldre vonatkozó vagy külföldi eredetű bizalmas információk megszerzésével segítse a magyar nemzeti érdekek érvényesülését, működjön közre Magyarország függetlenségének biztosításában és törvényes rendjének védelmében – olvasható a szervezet honlapján.

Csak nem? Tisztogatás?

2012-es kinevezésekor a Kormányszóvivői Iroda közölte, hogy szeptember 1-jétől a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János gyakorolja az Információs Hivatal irányításával kapcsolatos jogköröket. Közleményükben emlékeztettek, hogy az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló kormányrendelet jelölte ki az IH irányítására Orbán Viktor miniszterelnököt, aki e feladat ellátására – törvényi felhatalmazás alapján – a Miniszterelnökség szervezeti és működési szabályzatában Lázár Jánost jelölte ki.

 

Ehhez képest

a szerdai Magyar Közlönyben megjelent egy rövid közlemény arról, hogy Szijjártó Péter kérésére Orbán Viktor miniszterelnök felmentette a munkájából az Információs Hivatal eddigi vezetőjét, Pásztor Istvánt június 27-i hatállyal.

(444)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük