Az SZDSZ „rehabilitációjáért”

A Fidesz által meghatározott nyelvi erőtérben, „harctéren” az SZDSZ puszta említése is durva káromkodásként hat. De nem lesz ez mindig így.

Az út

Nincs egyetlen jó szavam se arról, ahogy a Szabad Demokraták Szövetsége befejezte földi pályafutását: a teljes demoralizálódás, lezüllés állapotába jutott. S mielőtt ez megtörtént volna, hosszú évekig tartott a párt belső válsága: rengeteg tétovázás, bizonytalanság, elhibázott politikai döntések között fokozatosan ment végbe a párt erkölcsi leépülése.

Meg kellett szűnnie, egyebek között azért, mert teljesen méltatlanná vált a rendszerváltás éveinek pártjához. Dacára annak, hogy számos alapértékét csaknem mindvégig következetesen képviselte.

Ám akik napjainkban is káromkodásként emlegetik a párt nevét, nem a méltatlan véget szidalmazzák: azt a pártot becsmérlik, gyalázzák és rágalmazzák, amely programot adott a rendszerváltásnak, s amely az egész – utólag a szélsőbaltól a szélsőjobboldalig „nemzeti összefogásban” szidalmazott – folyamatnak egyik, bizonyos ideig meghatározó ereje volt.

Nem lett volna szabad félszívvel belemenni a koalícióba

Az MSZP-vel való, sokak által kárhoztatott koalícióját is helyeseltem, hiszen úgy éreztem, semmi keresnivalója sem lehetett a pártnak az akkori ellenzékben. Ha hibákat keresünk, ma is azt gondolom, amit akkoriban: nem lett volna szabad félszívvel belemenni a koalícióba; nem kellett volna minden kisebb-nagyobb ügyet  szakítópróbaként megjeleníteni. Így jutott el a párt addig, hogy mire igazából szakítani kellett volna, már nem vették komolyan.

Mindenesetre meggyőződésem szerint az SZDSZ a rendszerváltás éveinek legerkölcsösebb, és politikai értelemben a legtisztább, legkövetkezetesebb és leghumánusabb ereje volt. Nemzeti, a szónak valódi értelmében, és európai, progresszív. 

A pártot jellemző morális tartásnak egy ideig éppen a legsúlyosabb botrány, a Tocsik-ügy volt a jele: a ma méreteit tekintve már nevetséges, de akkor nagyon is komoly ügy miatt egyetlen politikai erőt sem büntetett választóközönsége olyan súlyosan, mint az SZDSZ-t. Pedig a többi párthoz képest akkor is a legkevésbé volt korrupt. Csakhogy ez sokáig sokakat, köztük engem is, egyáltalán nem érdekelt.

Két története van tehát az SZDSZ-nek

Két, egyre kevésbé összeférhető, egymástól távolodó párté.

Most arról akarok szólni, amit teljesen elfogadhatatlannak tartok: az SZDSZ legszebb, legtisztább időszakának gátlástalan rágalmazásáról. Az, ahogy a Fidesz és az általa vezényelt átkozódás folyik, arra is figyelmeztet: az SZDSZ végül tragikomédiába fordult története nem érthető meg az ellene irányított szervezett gyűlöletkampány nélkül.   

A hatalom ma mindent gyűlöl és elátkoz, amit az SZDSZ töretlenül képviselt: hülyeség a fékek és ellensúlyok rendszere (Kövér László, a „parlament” elnöke), az egész demokratikus cirkuszolás: miért is volna mindez szükséges, ha a kormány jól működik..? – hangzott a mindent megvilágító „érv” a Fidesz hátországából. S hogy a „kormány” jól működik, azt maga a „kormány” mondja meg…

Az SZDSZ egész történetét végigkísérte a hol kódolt, hol egészen nyílt zsidózás: libsizés, komcsizás, háttérhatalmazás stb. – a megszűnés után is, egészen a zsidózó sorosozásig, és tovább. S az SZDSZ történetének ez a része a Fidesz 1994 utáni történetének leglényegesebb része is. Nyugodtan kimondható: az SZDSZ és az általa képviselt elvek megvetése, megtagadása egyenes úton visz napjainkig: Kövér László „nemzetfölfogásáig”. Nem véletlen, hogy a Momentumot is egyszerűen és teljesen alaptalanul „új SZDSZ”-ként emlegetik.

Hogy miről jutott  mindez eszembe?

A rendszerváltás egész történetét hamisítja meg, aki átveszi a Fidesz retorikáját, SZDSZ-ellenes, számos elemében neonáci-újnyilas propagandáját. És természetesen tagadja a többi párt szerepét is: vannak a komcsik meg utódaik és a Fidesz…

Hogy miről jutott mindez az eszembe? A fideszes parlamenti cirkuszról, a képmutató és kirekesztő „ünnepi politikai nyilatkozatról”.

Ünnepelni, „ezekkel”? Még az esetleges bocsánatkérésük sem kell, mert nem elfogadható: a szándékos károkozásra nincs bocsánat. Nem először jut eszembe Orbán Ottó verse:

Sírnék én is, de dühömben,
hogy ott rohadunk a régi körben,
s föltámadnak a holt rögeszmék –
láthatom újra a közös ügy vesztét.

gyűlöljek csak aljas elvet,
ne a földet, ne a nyelvet,
nézhessek rád, mint a napra,
melyen nem üt ki lepra.

A Fidesszel és rendszerével szemben nincs bennem gyűlölet, csak valami, ami a gyűlöletnél sokkal maradandóbb, ha tetszik, kegyetlenebb, és ami nem változhat meg: az undor.

Az SZDSZ nem szorul „rehabilitációra”: érdemeinek elismerése nélkül nincs hiteles története a rendszerváltásnak. A Fidesz pedig immár nem rehabilitálható: helye a magyar történelem szemétdomján van.

figyu

2 hozzászólás

  • Avatar
    2020.05.02 - 16:46
    Közvetlen hivatkozás

    Pontosan emlékszem a rendszerváltásra! Ott voltam a Ráday utcában, ahol még a fidesz is ott volt. Akkor még úgy gondoltuk, hogy az SZDSZ ifjúsági csoportja. Nagyot csalódtam az SZDSZ-ben, amikor a szocialistákkal csináltak koalíciót. Azóta nem politizálok. Én is úgy gondolom, hogy nem kell őket rehabilitálni. Nem hibáztak akkorát, hogy el lehessen ítélni, ezért nincs helye a rehabilitációnak.
    A legszorúbb ebben az, hogy ebben a rettenetes pandémiában ez “fontos esemény”!

    Válasz
  • Avatar
    2020.05.02 - 18:04
    Közvetlen hivatkozás

    Hm.
    Én is pontosan emlékszem a rendszerváltásra és arra is hogyan lett tékozló fiú módjára elherdálva az az országvagyon amiért oly sokan és annyian dolgoztak/dolgoztunk apáinkkal és azok utódaiként.
    Igen. Én is úgy gondolom, hogy nem kell őket rehabilitálni mert ilyen bűnökért nem lehet, mint ahogy nem lehet a nagy háború előtti/alatti Horthy rendszert sem.
    Az elmúlt 30 év nagyobb kárt okozott országunknak/népünknek mint a nagy háború, ami után apáink/kortársaink/mi iszonyú sok munkával felépítették/felépítettük országunk, és létrehoztunk mindent ami a rendszerváltáskor még a miénk volt.
    Volt iparunk, mezőgazdaságunk élelmiszerünk. Minden amiben akkor hittünk, hogy utolérjük az annyira irigyelt Ausztriát amitől csak egy kissé voltunk lemaradva. Akkor hittük, hogy szorgalmunk kitartásunk munka és hazaszeretetünk révén beérjük az osztrákokat.
    Akkor még hittünk az Internacionálé sokat énekelt strófájának miszerint:”semmik vagyunk s minden leszünk”.
    És mi lett belőle? Pont az ellenkezője: minden voltunk és semmik lettünk.
    Akkor még a magunk urai voltunk. Most már az sem.
    Akkor országunknak 19.5 milliárd dollár hitele volt, de minden ami itt Magyarországon volt az mind a miénk volt.
    Most 85 milliárd Euró a hitelünk és semmink sincs, semmi sem a miénk.
    Hát ezt akartátok? Mert mi nem ezt akartuk. Mi nagyon de nagyon be lettünk csapva. Kifosztva érezzük magunk. Azt látjuk, hogy gyermekeink elmenekültek/elmenekülnek ebből az országból, ebből a hazából mert nem látják biztosnak jövőjüket és családjuk jövőjét.
    Ti, akik akkor hazug módon elhitettétek velünk, hogy majd minden szebb és jobb lesz – és mi hittünk benne – , most mit látunk? Egy ipar nélküli országot, egy szétvert mezőgazdaságú országot. Abból az országból ami volt 1989/90-ben egy összeszerelő bérmunkások országa lett. Hát ki nevelte fel és hozta nyakunkra ezt a mostani agresszív harács bandát? Ti. Nektek köszönhetjük országunk mai állapotát. Nektek köszönhetjük a szétvert iparunkat, szétvert mezőgazdaságunkat. Nektek köszönhetjük a mostani sanyarú helyzetünk, mert ti alapoztátok meg a mai “urak” hatalmát. Nektek köszönhetjük a mostani diktatúrát, mert ti neveltétek ki az akkori un. ifjúsági szervezetetekből ezt a tolvaj és országromboló bandát.
    Ne kérjetek rehabilitációt mert semmilyen erkölcsi alapotok nincs rá.
    Ti egyet tehetnétek – persze ha beismernétek hibáitok. Bocsánatot amiért ennyire hozzá nem értők voltatok, mert azt nem hiszem, hogy szándékosan vittétek a mostani állapotba Magyarországot/hazánkat.
    Bocsánat lehet, De rehabilitáció Soha!

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük