Az Ügyvédi Kar és annak tekintélye nem a taláron múlik

Az ügyvédség megtépázott tekintélyét számos körülmény befolyásolja, amelyeken valószínűleg testületileg, kamarai érdekvédelem formájában, vagy csak szimpla közös fellépéssel, szolidaritással lehetne változtatni.

Legkevésbé sem azon múlik, hogy visel-e talárt az ügyvéd vagy sem

A kérdés azért merült fel, mert az elmúlt napokban az a belső hír kering – nem tudom, hogy mennyire megalapozottan – mely szerint az Ügyvédi Kamara egy talárviselési szabályzaton dolgozik. Az előzményhez tartozik, hogy jelenleg minden híresztelés ellenére nem kötelezi jogszabály az ügyvédeket talár viselésére a tárgyalóteremben, pusztán egy korábban önként, az ügyészséggel és a bírósággal vállalt szolidaritás miatt kialakult gyakorlatról van szó.

Ezzel együtt ameddig a tekintetes „igazságszolgáltatási társszervezetek” – jelentsen e fogalom bármit is, azt látják, hogy be lehet tömni az ügyvédek száját a 2.500,- Ft-os kirendelési díjjal, és nem számíthat fel közlekedési vagy egyéb költséget, ha városon belül Óbudáról Pesterzsébetre bumlizik át, nettó 2 óra alatt, addig nem fognak sem társszervezetként sem kollégaként tekinteni ránk. (Társszervezet alatt egy kolléga, az ügyészséget és a bíróságokat értette egy nem túl népszerű, önmérsékletre intő Facebookos felhívásában.)

Amíg meg lehet azt tenni az ügyvéddel,

hogy egy perben a perköltséget lecsökkenti a bíró, azért, mert csak (!), és erre talál mindenféle kifogást a munkaarányosságtól kezdve az ügyvéd egyéb bevételein át bármit, addig nem számít a talár.

Ha egy bíró azt le meri írni a végzésében, hogy azért nem ad költségmentességet az ügyfélnek, mert jogi képviselővel jár el, és az „nyilvánvalóan” nem dolgozik ingyen, akkor nagyon nagy a baj a kar tekintélyével. Mert a bíró nyilvánvalónak vesz olyasmit, amiről a többség csak álmodik, nevezetesen, hogy csak akkor dolgozzon, ha a munkájának jó része már előre kifizetett.

És nagyon nagy a baj az igazságszolgáltatással is,

mert az ügyfelet bünteti azért, mert ő szeretné a leghatékonyabban képviselni az igazát, viszont erre nincs többszázezer forintja. Az a bíró, aki ilyen alapon utasítja el a költségkedvezményt, túl azon, hogy törvénytelenül jár el, el sem tudja képzelni, hogy létezhet ügyvéd, aki méltányosságból minimális munkadíjért, vagy pro bono dolgozik, netalán sikerdíjért. Vagy azt sem, hogy épp az ügyfél családja, barátai előlegezik meg, adják kölcsön a pénzt jogi képviseletre. Nem!

A bíró öntudatos, őt nem lehet átverni ezekkel az olcsó trükkökkel, mert ő résen van!

Csakhogy ilyen szemlélettel éppen arra a szakmára alkalmatlan, amelyre felesküdött, és amelynek végső soron az volna a célja, hogy a jogvitákat részrehajlás nélkül és a jogszabályoknak megfelelően, ésszerű időn belül igazságosan bírálja el.
De egy bíró még ezt is megteheti. Nem azért mert az ügyvéd nem viselt talárt, hanem azért mert tudja, hogy úgyis lenyelik. Nem fognak az ügyvédek testületileg tiltakozni, hiszen a kamarájuk éppen azon fáradozik, hogy öncenzúrára bírja rá tagjait, nehogy megbántsuk az ügyészek vagy bírók lelkivilágát.

Ameddig egy rendőr megteheti azt,

hogy egy kihallgatást felvesz anélkül, hogy egyáltalán tájékoztatná az ügyfelet arról, hogy a legcsekélyebb tárgyi súlyú ügyben is joga van a jogi képviselethez, és nem köteles ügyvéd nélkül vallomást tenni, addig nem kell ide talár.

Ameddig a rendőrkapitányságon,

ügyészségen megteszik azt, hogy a kihallgatásra megjelenő ügyvéd kérése ellenére nem biztosítanak az ügyféllel ellenőrzés nélkül történő konzultációs lehetőséget, sőt még be is szólnak, hogy „nem vagyok építész, hogy új szobát húzzak fel”, mert nincs olyan helyiség, ahol tényleg sem kamera, sem mikrofon nincs, addig hogy foglalkozhat egyáltalán bármelyik ügyvéd, vagy kamarai tisztségviselő a talárral?!

Ameddig a földhivatalok

jogalkalmazási gyakorlatában a szobajog uralkodik, és nincs egységes jogértelmezés, és ameddig a két tanúval ellátott okiratot nagyobb bizonyító erejűnek fogadják el, mint az ügyvédi ellenjegyzést, mert nincs a karnak egységes kiállása, addig hogy jön ide a talár?

Ameddig a bankok

határozzák meg az adásvételi szerződés tartalmát akkor is, ha az tételesen jogellenes, valamint az ügyfél érdekei ellen valóak, és a gyakorlat ellen nem vagyunk képesek hatékonyan, ellentmondást nem tűrően fellépni, hanem inkább az ügyfél ideje miatt elfogadjuk a lehetetlen feltételeket, addig nincs miről beszélni. Mindegy, hogy van-e rajtunk talár.

Ameddig a kamara

nem a jogalkotásba történő érdemi beleszólás lehetőségén dolgozik, hanem újabb és újabb szabályzatokkal és felesleges adminisztrációval (Pmt, JÜB, GDPR és hasonlók) terheli a saját szakmáját képviselőket, addig nem a talár fogja kivívni azt a tekintélyt, amire vágyunk és ami az ügyfelek érdekeit szolgálná.

A megbecsülést magunknak kell kivívnunk, nem a ruházatunknak. Ha majd egyszer lesz merszünk kifütyülni az államtitkárt, akkor térjünk vissza a talár kérdésére.

Forrás: npkata.hu