Kerítésen innen
Azbej Tristan közszolga baromi nagy tévedése
Azbej Tristan, a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság helyettes- és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságának vezetője – szóval prominens közszolga.
A kinyilatkoztatás
Fent nevezett közösségi oldalán az alábbi bejegyzést tette elérhetővé :
„1️⃣ Müller Cecília szimbóluma annak, hogy míg a liberálisok mást sem tudnak, mint megjátszani a politikailag korrektet, árulkodni Brüsszelben, álproblémák megoldására áltudományos magyarázatokat gyártani, addig a konzervatív és nemzeti kormányzat szakszerű és hatékony intézkedésekkel képes megvédeni és megerősíteni Magyarországot egy súlyos válság idején is.
2️⃣ Feszületet visel a nyakában.”
https://www.facebook.com/azbejtristan/photos/a.609248019240766/1533183116847247/?type=3&theater
Ezt jól benézte…..
Müller Cecília-ügyben mindkét állítása lyukra futott. Sok kivetnivalót lehet találni a hölgy „működésében”, de az, hogy a láncán milyen függőt hord, az egyáltalán nincs köztük. Az már inkább, hogy egy ország tisztifőorvosától elvárható lenne, hogy ne hű pártkatona legyen, hanem felelős orvos.
Müller akkor vált hiteltelenné, amikor hetekig azt sulykolta, hogy
semmi szükség a maszk viselésére,
majd amikor változott a pártszél, ő is az ellenkezőjére váltott. Ugyanígy járt el a tesztelés „fontatlanságáról”vallott győzködéssel is egészen addig, ameddig egy Palkovics miniszter által celebrált szakmai konferencián nem jelentették be az országos tesztelés fontosságát, azóta ő is azt fújja. A hölgy a fentiek mellet élharcosa az állami felelősségvállalás elkenésének, teljes testtel ment neki Karácsony Gergelynek annak ellenére, hogy dokumentumok bizonyítják, hogy nem igaz, amit mond és ez csak néhány a tisztifőorvos asszony vitézkedései közül.
Egy érvényes saját gondolatot nem hallani a regnáló tisztifőorvostól, aki akkor is csendben maradt, amikor Kásler kiadta a „60% üres-ágynak kell lenni”-őrületét.
Parancs, az parancs…?
Az nem érdem, hogy éjt nappallá téve küzd, elég lenne, ha napi pár órát szánna feladata elvégzésére, de azt szakszerűen, a magyar lakosokért tenné!
És akkor a bejegyzés írójának egyéb az ellenzéket mocskoló „tévedéséről” most nem is szóltunk.
Szerző
Friss
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!