Ázsia kora jön? Íme, itt a szörnyeteg — Lapzsemle

Orbán Berlin-Moszkva-Isztambul háromszöget rajzolgat,  Matolcsy Eurázsia évszázadait üdvözli, Kövér talpig bocskaiban támaszt fel sok-sok évvel ezelőtti rémeket. A Heti lapzsemlében ezen a héten azt szemlézzük, hogy mi várható Kelet felől.

Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország: különös lista

2014 nyarán Orbán Tusnádfürdőn arról beszélt, hogy „…ma a slágertéma a gondolkodásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket. Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország.”
Kornai János professzor, az államszocialista rendszerek nemzetközi hírű elemzője, „A hiány” című alapmű szerzője ennek kapcsán tanulmányt írt a Társadalmi Riport kötetébe, amely az Élet és Irodalomban „Példaképünk: Kína?” címmel jelent meg.
„Különös lista” — állapította meg Kornai.  —  „…A polémia teljességéhez elemezni kellene mind az öt ország fejlődését, a terjedelmi korlátok miatt azonban csak egyetlen országgal, Kínával foglalkozom. Ezt az országot kétségkívül jellemzi mindkét megkülönböztető vonás: igen magas a növekedés üteme, és a kormányzás diktatórikus.”
Az esszé következtetése egyértelmű: Magyarország számára Kína — számos tényező miatt — nem lehet példakép.

Jószándékú javaslatok és borzasztó következmények

Idén nyáron Kornai János ismét Kína ügyében szólalt meg, és megdöbbentő vallomást tett: a hozzá hasonlóan Kínának tanácsokat adó nyugati értelmiségiekkel együtt súlyos felelősséget érez a mai helyzetért. („Frankenstein erkölcsi felelőssége„, ÉS, 2019. július 19.)

Félelmetes kilátás

„Az az ország, amelyik a rémisztő múlt, a kommunista rendszer jelenkori megtestesülése, előbb vagy utóbb a világ hegemón urává válik?” — teszi fel a kérdést Kornai János. — ”Félelmetes kilátás.
Vajon nem vagyunk-e mi is felelősek ezért a rémképért; azok a nyugati értelmiségiek, akik nemcsak jó szemmel nézték Kína átalakulását, hanem saját cselekményeikkel is hozzájárultak a változásokhoz? Frankenstein, Mary Shelley 1818-ban közzétett víziója százféle irodalmi alakban jelent meg, filmekben, színdarabokban és rajzsorozatokban. Frankenstein kísérletező tudós, aki életre kelt egy holttestet, az akkor még modernek számító technikával: áramütéssel. A feltámadt lény szörnyeteg lesz, aki elkezd gyilkolni és egyéb rémtetteket végrehajtani.”

Íme, itt a szörnyeteg, akitől félünk

„Mi, Kínával foglalkozó nyugati értelmiségiek – talán néhány kivételtől eltekintve – magunk is korunk Frankensteinjei vagyunk. Már azzal is erkölcsi felelősség hárul sokunkra, hogy nem tiltakoztunk a rém feltámasztása ellen. Ám van, akinek felelőssége ennél sokkal nagyobb, mert aktív tanácsadói szerepet vállalt. Magamat ide sorolom.
Ebben az írásban, amelyben önmagamat gyötörve vetem fel az erkölcsi felelősségemet, nem minősül hencegésnek, ha azt állítom, hogy abban a 10-20 évben, amikor lendületet vettek a piaci reformok, erős volt írott és szóban előadott gondolataim hatása. Természetesen nem voltam egyedül. Sok más nyugati értelmiségi, közöttük számos Kína-szakértő kutató hasonló tanácsokat adott. Konferenciákon gyűltünk össze, ahol kicseréltük gondolatainkat. Sokféle nézet ütközött, de abban megegyeztünk: a Mao-érában megdermedt Kínába a piacosítás és a magántulajdon elektrosokkja visz be új életet. Mi magunk, akik ezt hirdettük, megannyian Frankensteinek voltunk – és most, íme, itt a szörnyeteg, akitől félünk.”

Ne adjanak fegyvert Kína kezébe

„A világ sok beruházója lelkesedik azért, hogy Kínában befektessen. Az ő szemükben egy stabil diktatúra biztosabb környezet egy kapitalista vállalat számára, mint egy ingatag demokrácia. Szerencsére vannak kapitalisták, akiknek élő a lelkiismeretük, és akikben az emberi szolidaritás dolgozik. Nem az a baj, ha játék vagy fürdőszobai kellék készül a kínai vállalatban, de kétszer is gondolják meg, mielőtt fizikai vagy digitális hadviselésre használható eszközök gyártásához segítik hozzá Kínát. Tárják ki az egyetemek kapuit a kínai diákok előtt – kivéve azokét, amelyek a modern hadviselés eszköztárának gyártását és fejlesztését oktatják.”

Eddig és ne tovább!

„George Kennan annak idején a „containment” kifejezésben foglalta össze a teendőket a szovjet expanzió kivédésére. Eddig és ne tovább! Vagy pontosabban: ne így tovább! Ami eddig történt, az nem csinálható vissza. De itt meg kell állni, és sokkal jobban meg kell gondolni, hogy folytassuk-e Frankenstein szerepét.”

Fenyegető árnyak

Szeptemberi cikkében Kornai professzor a rá jellemző alapossággal és körültekintéssel visszatért a témára, és pontról pontra válaszolt a reakciókra. („Válasz a visszhangokra„, ÉS, 2019. 09. 20.)
„Fenntartom a véleményemet” — írta Kornai János. — ”Kína azért a legveszedelmesebb, mert vissza akarja állítani azt a helyzetet, amikor egyetlen hegemón hatalom van. Egy adott történelmi szakaszban vagy több, külön-külön létező világhatalom él egymás mellett, vagy van egy, egyetlenegy, amely a hegemón szerepét tölti be.”
…
„Játsszuk el gondolatban az események következő menetét. Kína számos hadihajóval (és a hajó gyomrában óriási mennyiségű tankkal és gyalogsággal), sok repülőgép kíséretében elindul Tajvan felé. Nyilvánosan kijelenti: joga van Tajvan meghódításához, hiszen sohasem ismerte el önálló államként, hanem mindig Kína részének tekintette. És most tegyük fel a kritikus kérdést: megkockáztatná-e az USA, hogy ne csak diplomáciailag tiltakozzék, ne csak egy pár hadihajót rendeljen oda ereje demonstrálására, hanem teljes katonai erővel megpróbálja Tajvan meghódításának megakadályozását? Vagy nem merné valóságos katonai erővel megvédeni Tajvant? Utóbbi esetben de facto elismerné Kína hegemóniáját.”

Túlbecsülné?

„A kritikusok egy része szerint túlbecsülöm Kína katonai erejét, hiszen az USA katonai erejének high-tech színvonala messze túlhaladja Kínáért. Igaz, de ebből semmi sem következik az általam leírt veszélyre vonatkozóan. Fontoljuk meg még egyszer a fentiekben leírt gondolatkísérletet, a Tajvan elleni kínai támadást. Egy ilyen akció sikerét nem a fegyverek technikai színvonala döntené el, hanem a mennyisége. Kína valóban képes lenne megszállni Tajvant, elárasztani tankokkal, sőt gyalogsággal.”