Kék fény
Baleset miatt több kilométeres a torlódás az M7-esen Budapest felé
Ismeretlen okokból a 84-es kilométerszelvénynél egy személyautó átszakította a szalagkorlátot és a szemben lévő forgalmi sávba került. Az ütközés során a jobb oldalon lévő női utas az autóból kirepült, és egy szemben közlekedő terepjáró elütötte.
Meghalt egy nő abban a balesetben, amely az M7-es autópályán történt Lepsénynél Budapest felé vasárnap délelőtt – közölte a rendőrség és az Útinform. A baleset miatt több úton is araszol a forgalom a főváros felé.

A baleset a balatonfüredi csomópont után történt, a 84-es kilométernél
Mentőhelikopter érkezett a helyszínre, ezért a forgalmat bizonytalan ideig megállították, több kilométeres torlódás alakult ki.
Sebestyén Mária, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1 híradójának számolt be az M7-esen bekövetkezett halálos balesetről, melyből kiderült, hogy ismeretlen okokból a 84-es kilométerszelvénynél egy személyautó átszakította a szalagkorlátot és a szemben lévő forgalmi sávba került. Az ütközés során a jobb oldalon lévő női utas az autóból kirepült, és egy szemben közlekedő terepjáró elütötte.
Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét nem tudták megmenteni, a női utas nem volt bekötve.
Az Útinform friss tájékoztatása szerint az M7-es autópályán a 84-es kilométernél a főváros felé a járművek egy sávon araszolva megindultak.
Budapest irányába a rendőrök a 90-es kilométernél Balatonvilágosnál a 7-es főútra terelik a járműveket, visszatérni a pályára a 80-as jelű Polgárdi csomópontnál lehet. A kiterelés mögött is óriási, öt-hat kilométeres a torlódás.
A 98-as Siófok-Sóstó csomópontnál is sokan hajtanak le a pályáról a 7-es főútra, ez az oka annak, hogy ott is több kilométeres az araszoló kocsisor a főváros irányába.
A 7-es főúton Lepsény térségében is megtorpan a kocsisor, ott is torlódásra kell készülni.
Továbbá a 71-es főúton, Balatonakarattya és Lepsény között is óriási a forgalom. Ott szakaszos torlódásra kell számítani – közölte az Útinform.
Friss híreink
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
Szerző
4 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem
Pingback: Hárman meghaltak két kamion és egy traktor ütközésekor Bács-Kiskunban - Városi Kurír
Pingback: Szerda reggeli őrület az utakon! - Olvasd és tervezd meg alaposan az útvonalad - Városi Kurír
Pingback: Lezárult a nyomozás a nyársapáti halálos baleset ügyében - Városi Kurír
Pingback: Szörnyű közlekedési baleset történt hajnalban - Városi Kurír