Budapesti hétköznapok
Baranyi: az ellenzék 70 százalékos támogatása ellenére óriási az esély, hogy a Fidesz átveszi a főváros irányítását
Ferencváros polgármestere az ATV Start Szigorlat című műsorában elmondta, amennyiben a Fővárosi Közgyűlés továbbra is képtelen lesz betölteni kulcsfontosságú tisztségeket és törvényes működést biztosítani, a kormányhivatal hamarosan közbeavatkozik. Ami azért is érthetetlen, mert az ellenzék 70 százalékos támogatást kapott a választáson.
Vigyázat: fidesz-veszély!
Baranyi szerint az ellenzék rendelkezik a szükséges 70 százalékos többséggel, ám ennek ellenére sem sikerült elérni, hogy a közgyűlés törvényesen működjön.
„A fővárosban 30 százaléknyi választó szavazott a Fideszre, 70 százaléknyi pedig az ellenzékre valamelyik pártra… és 70 százalékkal sem tudja azt elérni Budapest, hogy a mai közgyűlésen működésének a feltételei törvényesek legyenek”
– mondta. Kiemelte, hogy a legfontosabb tisztség, a főpolgármester-helyettesek kinevezése sem történt meg, ez pedig súlyosan fenyegeti a városvezetés stabilitását. Baranyi szerint a kormányhivatal hamarosan nyomást gyakorolhat a közgyűlésre, ha a helyzet nem változik.
„Már meg van írva az a levél, amiben felszólítja a közgyűlést arra, hogy a törvényes működést állítsa helyre, biztosítsa, vagy ha nem, akkor ők neveznek ki főpolgármester-helyettest, ők állítják össze a költségvetést, magyarul ők vezetik Budapestet, még egyértelműbben a Fidesz visszaveszi Budapestet”.
A kialakult patthelyzet fő oka: az ellenzéki pártok közötti egyet nem értést
Baranyi bírálta a Tisza Pártot, amely a legnagyobb ellenzéki frakcióként nem hajlandó támogatni Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesi kinevezését.
„A politikai felelősség ebben az esetben az ellenzéki tömörülés legnagyobb létszámú frakciójáé, hiszen őket hatalmazta föl majdnem 30 százalékkal a budapesti választóközönség arra, hogy vezessék ezt a várost”
– mondta, majd hozzátette:
„Természetesen van felelőssége a főpolgármesternek is, aki a híres kompromisszumkészségét használva, vagy kevésbé használva, vagy nem jól használva nem tudta azt elérni, hogy ez a legnagyobb frakció ő maga, illetve akár a kisebb frakciók is adhassanak vagy adjanak olyan főpolgármester-helyetteseket, akiket most meg lehetne szavazni”.
Kivéreztetés
Baranyi Krisztina elismerően beszélt Kiss Ambrusról, aki az elmúlt években a fővárosi költségvetés megmentésén dolgozott. Szerinte
Kiss volt az, aki „naponta a legalázatosabb aprómunkával vezette azt a folyamatot, hogy talpon maradjon a város”.
Kiemelte, hogy a kormány folyamatos forráselvonásai ellenére sikerült megakadályozni Budapest csődjét, amiben Kiss Ambrusnak jelentős szerepe volt.
„Nyilván senki nem pótolhatatlan, de az elmúlt öt évben (…) szartakarításában ő élen járt. Hiszen nagyon pontosan láttuk, hogy hogyan vette el az összes forrást a kormány a fővárostól, hogy hogyan vérezteti ki Budapestet”.
Baranyi azt is elmondta, hogy a Tisza párt azzal indokolja ellenállását, hogy nem kíván olyan személyeket támogatni, akik korábban is magas pozíciót töltöttek be az önkormányzati vagy állami vezetésben. Kiss Ambrust ebben az értelemben a párt politikailag elfogadhatatlannak tartja, míg Vitézy Dávidot, a Tisza párt által javasolt főpolgármester-helyettes jelöltet, valamiért mégis megfelelőnek ítélik.
„Ez kettős mérce”
– hangoztatta Baranyi, hozzátéve, hogy Vitézynek is van hasonló politikai múltja.
Friss
- Fidesz kommunikációs igazgató Ficoról: ‘…ha nem mond le, akkor mi lesz? Újra lelövik?’
- ‘Ruszkik, haza?’ – Hadházy képviselő szerint Pakson cuccolnak az oroszok, de, hogy hová mennek, az rejtély…
- Nagy a veszély – Paul McCartney: a művészek és az AI viszonya
- Dr. Kunetz: megindult a történelem hamisítás COVID-19 ügyben is
- Nyolcvanegy éves korában elhunyt Feledy Péter – Legyen könnyű neki a föld!
- Ide a duma kevés lesz – kommentelték a legújabb mentő-botrányt – Pintér úr, ‘dolog van’, ez is az Ön asztala….
- Orbán verkfilmje után Takács Péter közszolga is faragott pár százalékot a Fidesz-támogatottságból
- Világszám! Orbán közszolga egy időben két helyen tudja blamálni magát! – Tényleg tud valamit a pasas…..
- Jámbor András: nem az a csávó vagyok – ‘Így zsarolt meg a Fidesz!’
- Piszkálódások, avagy a NER politikai kultúrája