Blogbazár
Bauer Tamás: Elrontottam
Egy héttel ezelőtt elítéltem ezen a helyen az Orbán-kormány által az Alkotmány utcában, a Kossuth Lajos tér bejáratánál létrehozni kívánt Trianon-emlékművet, ha tetszik „a nemzeti összetartozás emlékhelyét”. Azt állítottam, hogy ezt nem helyes, nem volna szabad megépíteni, mert csak arra jó, hogy élezze a konfliktust a szomszéd országokkal, népekkel, hogy a magyar állam újra konfliktust gerjesszen Európa közepén.
Hozzátettem:
ez az emlékmű azzal, hogy az 1918 előtti Magyarország minden településének magyar nevét tünteti fel kőbe vésve, továbblépést jelent az orbáni állam eddigi lépéseihez képest, hiszen, ha csak szimbolikusan is, immár nemcsak a határon túli magyar embereket köti a magyar államhoz, de a történelmi Magyarország egész területét, benne a többségben vagy teljesen szlovákok, románok, ukránok, szerbek, horvátok és osztrákok lakta területeket is.
Ma is fenntartom „Mindent vissza!” című jegyzetem minden szavát. Valamit azonban korrigálnom kell
A jegyzet közlése után néhány nappal, április 18-án a Klubrádióban, Bolgár György műsorában is beszéltem a tervezett emlékműről és ennek kapcsán az Orbán-rezsimnek a határon túli magyarsággal kapcsolatos politikájáról. A beszélgetés felvétele itt van az oldalon. A huszonkét perces beszélgetés első húsz percét ma is helytállónak tartom, de a végén becsúszott egy rossz mondat, egy nagyon rosszul megválasztott szó.
Amikor azzal vitatkoztam, hogy Trianon lenne a magyar nemzet nagy történelmi tragédiája, úgy érveltem, hogy ez azért sem helyes, mert a szlovákok és horvátok milliói Trianon révén élhettek sajátjuknak tekintett államban, és románok, szerbek milliói így kerülhettek abba az államba, ahol a többi román illetve szerb élt, miközben ez a szomszéd államokba került magyarok számára persze „kedvezőtlen” volt.
Ez a jelző szerencsétlenül keveset érzékeltet abból a helyzetből,
amelybe a magyar kisebbségek a csehszlovák, jugoszláv és román államban 1918 után kerületek, kiváltképp pedig abból, ami e kisebbségek helyzetét az 1944-45 utáni Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Romániában és Szovjetunióban (Kárpátalján) jellemezte. Nemzeti elnyomásról, kényszerasszimilációról, és a visszacsatolás utáni megtorlásról is beszélni kell, ami közvetlenül a háború végén a tömeges kivégzésekkel Jugoszláviában volt a legsúlyosabb, majd Csehszlovákiában a tömeges kitelepítés, áttelepítés, jogfosztás volt a magyarok osztályrésze.
Ebben a két országban később kedvezően változott a helyzet, Romániában viszont fordítva: egy ideig még területi autonómia is volt a Székelyföldön, amit később megszüntettek, és a Ceauşescu-érában lett a legsúlyosabb a magyar kisebbség elnyomása. Csoóri Sándor helyesen állapította meg Duray Miklós könyvéhez írt híres előszavában, hogy a kommunista rendszerekben a kisebbségeket kettős elnyomás sújtotta: a mindenkit sújtó diktatúra egyfelől, az asszimilációs nyomás másfelől.
A diktatúrák 1989 után megszűntek, és ezzel gyökeres változás állt be a magyar kisebbségek helyzetében is
Létrejöttek saját szervezeteik, pártjaik, amelyek nem a többségi hatalom utasításait követték, hanem a kisebbségi magyarság politikai képviseletét biztosították, képviselőket juttattak a parlamentekbe, és időnként részt vettek az adott ország koalíciós kormányában is. Létrejött a kisebbségi magyar sajtó, kiterjedt az anyanyelvi oktatás, terjedtek a kétnyelvű feliratok. Szabaddá vált az utazás Magyarországra.
Ma már indokolt lehet, hogy a kisebbségbe került magyarok helyzetét a többséghez képest a „kedvezőtlen” szóval jellemezzük. Korábban azonban nem így volt, és ez magyarázza, hogy sokan magát a magyarság egy részének kisebbségi helyzetbe kerülését, az ezt okozó trianoni békeszerződést tekintik egyfajta történelmi tragédiának. Értem ezt, de továbbra sem értek egyet vele, kiváltképp pedig azzal nem, hogy a Fidesz erre politikát épít.
Nincs kétségem afelől, hogy Orbánék az emlékhelyet megépítik
Nagyon remélem, hogy a negyedik Magyar Köztársaság majd eltünteti Budapest belvárosából, és a legközelebbi kerek évfordulón a románokkal, szerbekkel, szlovákokkal, ukránokkal együtt emlékezik majd meg az első világháború végéről, ahogy németek és franciák, osztrákok és olaszok, németek és lengyelek már tavaly, a századik évfordulón is tették.
Arccal a föld alá! – 5.000 millióért emlékművet süllyeszt a kormány az Alkotmány utcába
Szerző
