Bauer Tamás: Megfutamodtak

Amikor megnéztem az e heti parlamenti napirendet, meglepve láttam, hogy nem szerepelt benne a miniszterelnök felszólalása. Aki ismeri a parlamenti gyakorlatot, tudja: az őszi és tavaszi ülésszak kezdetén Orbán mindig beszédet mond, saját szavai szerint “alkotmányos szokásainknak megfelelően”.

Amióta miniszterelnök, februárban megtartja “évértékelő” beszédét saját lelkes híveinek körében,

ahogy múlt vasárnap is, de mindeddig felszólalt utána a parlament nyitóülésén is. Most viszont elment Izraelbe. Ne higgyük, hogy azért, mert tőle függetlenül erre a napra tették Izrael és a visegrádiak miniszterelnöki találkozóját. Egy ilyen találkozó időpontját egyeztetve tűzik ki, és ha ezt a napot választották, miközben a magyar Országgyűlés februári nyitónapját már decemberben rögzítették, csak azt mondhatjuk: Orbán el akarta bliccelni a nyitóülést.

Egyébként a találkozót a lengyelek lemondták az izraeli vezetők sértő nyilatkozata miatt, és ha Orbánék lengyel szimpátiájából valamit is komolyan lehetne venni, akkor Orbánnak nem lett volna szabad mégis elmennie Jeruzsálembe „kétoldalú találkozóra”. Ha mégis elment, és ezzel megtagadta a szolidaritást a lengyelekkel, akkor ezt csak úgy értelmezhetjük: megfutamodott a parlamenti nyitóülés, az ellenzékkel várható kemény szóváltások elől. Elég volt neki a Várkert Bazárban híveivel ünnepeltetnie magát.

Átengedték a nyitónapot a Fidesznek

Amikor leültem az okos tévé elé, megnézni a parlamenti közvetítést az interneten, újabb meglepetés ért. Ahelyett, hogy az ellenzéki pártok napirend előtt, majd az azonnali kérdések órájában mutattak volna rá arra, hogy Orbán gyáván megfutamodott, maguk vonultak ki az első parlamenti ülésről. Átengedték a nyitónapot a Fidesznek. Márpedig a napirend előtti felszólalás, az interpelláció és az azonnali kérdés az ellenzék számára legfontosabb parlamenti műfaj, és erről szokott a média leginkább beszámolni.

Ezek azok a parlamenti műfajok, ahol az ellenzék maga választja meg a témát, míg a törvényjavaslatok tárgyalását óhatatlanul a kormány uralja. Ez nemcsak nálunk van így, ez a parlamentáris rendszer velejárója, az ellenzéknek elsősorban kormány ellenőrzésében van szerepe, és a kérdés és interpelláció ennek eszköze.

Miért nem éltek ezzel a lehetőséggel az ellenzékiek a nyitóhéten,

amikor a szokásosnál is nagyobb lehet a médiaérdeklődés? Hogy – mint egy ellenzéki politikus az ATV-ben elmondta – nem akarták megint a Fidesz hazugságait hallgatni? Vagy, másikukat idézve, „a propagandahétfőn nem veszünk részt”? A hazudozás engem is irritál, és én – az internetes tévénézők ezreivel együtt – megtehetem, hogy ha nem bírom tovább, kikapcsolom a közvetítést.

Azok azonban, akik országgyűlési képviselőséget vállaltak, elindultak a választáson és át is vették a mandátumot, arra vállalkoztak, hogy ott ülnek az ülésteremben, meghallgatják a fideszeseket, és a maguk felszólalásaival, kérdéseivel és viszonválaszaival intellektuális és morális fölénybe kerülnek velük szemben. Ha erre nem képesek, akkor nem nőttek fel az ellenzéki szerephez. Remélem, nem így van. A hétfői kivonulás azonban ugyanúgy megfutamodásnak tűnt, mint Orbán távolmaradása.

A parlamenti kivonulás a kisebbség fontos eszköze,

amely a magyar Országgyűlés közel harmincéves gyakorlatában arra adott válasz, ha a többség megsérti az ellenzék jogait, vagy egy-egy becsmérlő kijelentéssel megsérti az ellenzék méltóságát. Élt ezzel az eszközzel ellenzékben a Fidesz is, olykor joggal. A jelenlegi fideszes többség rengeteg alkalmat kínált fel erre az elmúlt nyolc és fél évben, de csak néha – például a többségi alkotmányozás idején – élt vele az ellenzék egy része. Az ülés elején kivonulni anélkül, hogy megjelölnék azt a konkrét sérelmet, amely arra okot ad, szerintem szerencsétlen melléfogás.

Tudom, úgy gondolták, hogy parlamenti részvételük nem folytatható a decemberig szokásos módon. Ez helyes. Én azt javasoltam képviselő barátaimnak, hogy az ellenzék, fenntartva jelenlétét a plénumon is és a bizottságokban is, vonja vissza képviselőit a parlamenti és bizottsági vezető tisztségekből és a házbizottságból. Ezzel fejezhetné ki, hogy a parlamentet nem többség és kisebbség közös intézményének tekinti, ahogy az demokráciában természetes, hanem a kormánytöbbség játékszerének.

Nem ezt tették, hanem az egy napi kivonulást választották, a lemondást a legfontosabb parlamenti eszközökről. Majd másnap, kedden újrakezdték a napirend előtti felszólalásokat és a részvételt a törvényjavaslatok megvitatásában. Biz’ isten nem értem.

(Bauer Tamás)