Kerítésen innen
Bayer hazugsága elnyeri jutalmát?
Nem újdonság, hogy Bayer Zsolt olyanokat mond, sugall, amiknek csak annyi közük van a valósághoz, hogy emberekről szólnak. Teheti, hiszen következmények nélküli országgá váltunk, vagy, ha mégis, akkor egy éjjel megeresztett halk „bocsesz” is elég, hogy a jog által kirótt penitenciát teljesítse. A hatása viszont akkorra már rég megvolt, aki fogékony rá, jobban gyűlöl, mint előtte.
Nem baj, hogy nem igaz?
“ELÉG VOLT a fideszes médiagépezet aljas, hazug rágalmaiból!
Bayer Zsolt azt terjeszti rólam – azóta kapom is az életveszélyes fenyegetéseket -, hogy “szégyellem, hogy magyar vagyok”. Ez undorító, aljas hazugság. A napokban sajtó-helyreigazítási kérelemmel éltem, polgári és büntetőjogi eljárást is indítottam az ügyben. Elég volt! Nem vagyok köteles ezt tovább tűrni!
Büszke vagyok magyarságomra, és arra, amit a magyarság képviseletében mindeddig elértem. Büszke magyar és büszke európai hazafi vagyok.
Valakiről elmondhatjuk véleményként azt, hogy rossz politikus, rossz focista, rossz apa, rossz keresztény – ez lehet vita tárgya, és megalapozott vagy épp alaptalan vélemény. Azt, hogy valaki “rossz magyar”, már nehezen mondhatjuk, hiszen értelmezhetetlen. Azt azonban, hogy valaki “nem magyar”, nem mondhatjuk. Itt ugyanis már nem is csak a nemzeti identitás minősítéséről, hanem annak teljes tagadásáról beszélünk. Ez tűrhetetlen és jogsértő. Bayer Zsolttal pedig találkozunk a bíróságon. Ideje, hogy véget vessünk az aljasságoknak!
Akit érdekelnek az ügy részletei, az alábbi videóban mindent megtalál.”
Az alábbi videón vágta össze Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő, hogy mit adott szájába Bayer Zsolt, és mit mondott ő valójában:
Ujhelyi arról beszélt, hogy büszke magyarként és hazafiként szégyelli a kormányát, a megmondóember szerepében tetszelgő meg azzal szórakoztatta tévéműsorában a közönségét, hogy Ujhelyi szégyelli, hogy magyar, de nem kell neki, mert nem is magyar. Mindkét kijelentése miatt Ujhelyi feljelentette Bayert, háromszor. Helyreigazítási-, polgári- és büntetőpert is indított.
Ezalatt a kimondott bayeri szó nyugodtan, zavartalanul terjed.
Lendvai Ildikó: a legjobb emberben is lakik egy morzsányi Bayer Zsolt
Bayer Zsolt aljas rágalmai – avagy a felelősség nem a miénk….
Szerző
Friss
- Panamai államfő: ‘Trump elnök már megint hazudik’!
- Demeter Szilárd kultúr-dúlása Juszt László ‘megzenésítésében’
- Orbán Viktort Megafon-samesz erősítéssel reptetjük -mi, a köz- Európa-szerte
- Trump-coki: elutasították a kérelmét az USAID-pénzek befagyasztása dolgában
- Schmidt leiskolázva: ‘ezek nem érzékeny adatok, ez közpénz, a mi pénzünk’ (Péterfalvi Attila)
- Na, ti aztán megéritek a pénzeteket!
- Tudta, hogy Cristiano Ronaldo labdába sem rúghat Mészáros Lőrinc mellett?
- A naiv Al Di Meola elhiszi, hogy hathat Orbán Viktor józan eszére – Újabb kísérlet a Grammy-díjas zenésztől
- Schmidt Mária tanácstalanságában (?) a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordult
- Trump megfűzte Putyint, hogy segítsen megállapodni Teheránnal – Cserébe….