Kultúra
Beer Miklós és Sztojka Edina Közélet-díjat kapott
A Magyar Szocialista Párt Országos Nőtagozata hagyományos nőnapi ünnepségét 2020. március 7-én rendezték meg Budapesten. Az eseményen átadták a szervezet elismeréseit azoknak, akik a hivatásukban, a közéletben, a társadalmi felelősségvállalásban kimagasló teljesítményt nyújtottak.
A párt közéleti – díját azok kaphatják,
akik a nők hazai és nemzetközi közéleti szerepvállalásának erősítésében, a humánus emberi értékek közvetítésében, a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésében hosszú ideje fáradhatatlanul tevékenykednek, munkájuk példaértékű.
Az Országos Nőtagozat legmagasabb kitüntetésében öten részesültek. Közéleti- Díjat kapott Beer Miklós, nyugalmazott váci megyéspüspök; Sztojka Edina, a gyulai kórház ishospice osztályának diplomás ápolója; Karafiáth Orsolya, költő, fordító, publicista, énekesnő, Király Júlia, közgazdász, Gőgös Zoltán,agrárpolitikus.
A díjazottaknak gratulálunk, két díjazottról pár mondatot külön is írunk, tesszük ezt azért, mert mindketten többször szerepeltek az elmúlt időszakban a Városi Kurírban.
Sztojka Edina,
36 éves ápolónő, aki elnyerte a Roma Sajtóközpont Aranypánt – díját, így ő lett az év hétköznapi roma hőse. 16 évesen szült, majd 21 évesen állított be a Békés megyei kórház hospice osztályára azzal, hogy szeretne segíteni. A főnővértől kapott rá esélyt. Munka és gyereknevelés mellett előbb önköltségén OKJ-s tanfolyamon ápolási asszisztens lett, majd befejezte a középiskolát. Az érettségi után rögtön felvették a Szent István Egyetem ápolói szakára, ahol 2016-ban diplomát szerzett. A romák felzárkóztatásáról így gondolkodik:
„Oktatás nélkül nincs esély a kitörésre. Ha én egy kétszáz fős kis faluban születtem volna, ahol csak 60 kilométerre van iskola, nem biztos, hogy eljutok az egyetemig. Laktam romatelepen: ott vettünk házat a gyermekem apjával. Azt éreztem, onnan sokkal nehezebb elérni, hogy nővér legyek és rendes embert faragjak a fiamból.” ./……. / „Megtanultam beilleszkedni. A romáknak is fel kell venniük a többség normáit, például, hogy az ember nem tolakszik előre a postán.”
Beer Miklós,
nyugalmazott váci megyéspüspök egyike azon egyházi vezetőknek, aki nem marad csendben, ha igazságtalansággal, kirekesztéssel, szegregációval találkozik.
Püspök úr egy korábbi interjújában többek között erről beszélt:
“Egyre inkább arra helyezném a hangsúlyt: vegyük észre, hogy a romák itt élnek közöttünk. Láttam egy megdöbbentő információt; egy felmérés kérdésére, hogy óhajt-e javítani a cigányok helyzetén, a válaszolók 86 százaléka azt mondta, hogy őket ez nem érdekli. A többség úgy gondolja, hogy „mi közöm hozzá”. Ez elkeserítő, de ez is arra inspirált, hogy beszélni kell hozzájuk, szelíden, türelemmel. Egyszerűen szóba kell hozni a leszakadó rétegeket, az elnéptelenedő falvakat, ahol szinte már csak cigányok élnek, egyre reménytelenebben. Mert az oktatásuk nincs megoldva, és alig látszik a perspektíva, hogy valaha is normális munkahelyük legyen.”
A nőnapi rendezvényen,
Gurmai Zita, az MSZP nőtagozatának elnöke, frakcióvezető-helyettes közölte, a magyar nőknek kevés okuk van az örömre, annál több a sírásra, „Orbánék ugyanis nem sokat tettek a magyar nőkért”. Hozzátette: ha 2022-ben kormányt váltanak, akkor a nők és férfiak egyenlőségének prioritásnak kell lennie.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Apa, kezdődik! Távozik a Pride-ot szervező alapítványból egy magazin főszerkesztője az ‘ellehetetlenítő törvény’ miatt
- A KDNP-s politikus, akinek újabb szavazatokat sikerült amortizálnia – Na de Béláim, mi a cél?
- Nem tudom eldönteni, mi érdemli meg jobban az utóbbi 10 nap hülyeségdíját… – Hétvégi Lendvaiságok
- Magyar Péter úgy kell a kormány prop.-nak, mint egy falat kenyér – Na jó, most Ukrajna is bejött a képbe, de megvan az összefüggés
- Ezeknek a csillagjegyeknek igazán bulis hétvégéje lehet
- Így indult a Momentum mai tüntetése a Szuverenitásvédelmi Hivatal előtt
- Ameddig a kormány fosztogat Szentkirályi osztogat
- Michael J. Fox újra forgat – Még mindig nem vagy nyuszi, McFly
- Magyar György: áttelelő „poloskák”, nem betojni, hanem ellenállni kell
- Kiengedték a börtönből Kiss Lászlót – -A fidesz azonnal gondoskodott arról, hogy érezze a törődést
Gyurkovics Ferenc
2020.03.08 12:22 at 12:22
✌?