Budapesti hétköznapok
Beer püspök a gyerekekért!
A Szent Ferenc Szegényei Alapítványt 2019-ben alapította Kovács Tibor Ferenc, aki Dr. Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspököt kérte fel kuratóriumi elnöknek. Az alapítvány elsősorban a kis falvakban élő cigányságot szeretné támogatni, oktatással, képzéssel. De szeretne mindenütt segíteni, ahol a hátrányos helyzetű emberek életminőségén javítani tudnak.

Ahol legnagyobb a szükség….
Beer Miklós alapítványa csatlakozott Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos programjához a Jelenlét programhoz, melynek célja a romák felzárkóztatása, a születéstől az első munkahelyig kísérni, segíteni a cigányokat. Azt szeretnék elérni, húsz évre előre tekintve, hogy az iskolából kikerülve biztosítva legyen már a munkahelyük a fiataloknak.
Az alapítvány az adományozóinak köszönhetően márciusban mobil röntgenkészülékhez szükséges speciális állványt vásárolt a fogyatékkal élő gyermekek fogászati szakellátását végző Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Madarász utcai telephelye számára. A vírusjárvány miatt csak technikai átadásra került sor.
Még januárban döntött úgy az Alapítvány, hogy a pontos és gyors vizsgálatot segítő, hiánypótló eszközt beszerzi és megvásárolja 877 ezer forint értékben.
Gyerekfogászati kezelés
A budapesti intézményben ambuláns rendelésen, illetve amennyiben indokolt, altatásban végzik a fogyatékkal élő gyerekek fogászati ellátását az ország bármely területéről.
A fogászati kezelés egészséges gyermekek esetében is komoly megpróbáltatással járhat, a speciális kezelést igénylő, magukat kifejezni képtelen gyerekek esetében ez fokozottan igaz, sőt, az alapítvány ezért tartotta fontosnak, hogy eszközbeszerzéssel segítse a kezelést végző szakorvos munkáját, csökkentse a gyermekek fizikai, szüleik lelki fájdalmát.
Az adomány megvásárlásáért valamennyi befizetőnek hálás szívvel mondanak köszönetet. Jövőbeni céljaik megvalósítását az alábbi számlaszámra történő befizetéssel lehet segíteni:
OTP Bank 11742094-26993856, Szent Ferenc Szegényei Alapítvány
Szerző
Friss
- Gondoltam, illik nyílt kártyákkal játszanom: én nem voltam megtévesztve – Napi Lendvaiság
- Tarjányi Péter: ez nem riogatás, ez egy forgatókönyv arra az esetre, ha 24 órára leállna Magyarországon az áramszolgáltatás
- Mutatjuk, kedden hol várható égszakadás-földindulás
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 8., kedd
- Orbán Viktor polgári, nemzeti, keresztény világa
- Hivatalos: nem bünteti a rendőrség a Pride-n felvonulókat
- Frissítve! Riasztást adtak ki az ország keleti részére is, jön a hatalmas vihar
- Vidéki ambíciók és hatalomvágy – Orbán Viktor tanoncévei a mából nézve
- Orbán-áradás – elköltözteti a Harcosok Klubját – a hely új, a szöveg a régi
- A 78 halálos áldozat száma biztosan emelkedni fog