A legutóbbi hírek szerint nem lesz békemenet március idusán. Ezt valószínűleg sokan ki fogják bírni zokogás nélkül. Feltéve, hogy nem teszik kötelezővé. A zokogást. Netán a részvételt. De erről nem nyilatkozott Csizmadia László. Csak arról, hogy nem lesz.
A legutóbbi hírek szerint nem lesz békemenet március idusán. Ezt valószínűleg sokan ki fogják bírni zokogás nélkül. Feltéve, hogy nem teszik kötelezővé. A zokogást. Netán a részvételt. De erről nem nyilatkozott Csizmadia László. Csak arról, hogy nem lesz.
Valójában az indoklás az, ami elgondolkodtató
Olyasmikről beszélt az ATV-n, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) létrehozott egy szakértői csoportot, ami abban segíthet, hogy megtalálják a valóság optimális megközelítését. Erre nyilván szükség van. Különösen egy olyan társadalmi helyzetben, ahol a valóság megközelítése időnként a rendőrség sorfalaiba ütközik. Azért a CÖF-ot nem kell félteni. Valószínűleg nem azért marad el a békemenet, mert félnek a rendőri igazoltatásoktól. Annyira nem közelítik meg a valóságot, hogy zavarják ezzel Orbán köreit.
Akkor miért marad el?
Az elnök szerint azért, mert a tárgyalóasztal mellett, illetve a parlamentben kell megoldani a kérdéseket. Mely utóbbiba a kormánypárti többség korántsem úgy alakult ki, hogy a szavazóképes, belföldön élő lakosság elsöprő többsége rá szavazott volna. Mindamellett érdekes gondolat, hogy Csizmadia szerint,
„ha normális mederbe a parlamenti falak közé szorul majd az ellenzék munkája és konstruktívvá tud majd válni, akkor nincs szükség Békemenetre”.
Amely gondolatmenethez jó lenne megtalálni azt a nyilatkozatot, amely ugyanezt fejezi ki abból a korszakból, amikor a Fidesz vonulgatott ki az országházi ülésekről. Biztos akkor is mondott ilyet. Mert azt kár lenne egy civilen összefogótól elvitatni, hogy következetesen gerinces emberként elfogulatlanul nézi a civilek érdekeit.
Ugyanakkor még emlékezhetünk arra is,
hogy az első békemenet legnagyobb mozgósító ereje valószínűleg az a populista ajánlat volt, amellyel a gazdasági életben járatlanoknak önfelmentést kínált. Nagyjából azzal a mottóval, hogy a bankok tehetnek mindenről. Márpedig a saját döntések rossz következményeinek a hárítása jelentős mozgósító tényező. Elég, ha a miniszterelnökre tekintünk. Aki állandóan keres valakit, valamit, ami ellen harcot hirdethet. Bízva abban, hogy megtalálja valaki másban a hibást. De leginkább abban, hogy másokkal is megtaláltatja másokban a hibát. Miközben az utóbbi idők köznapi ellenzékiségét egy olyan törvénycsomag, a rabszolga- és bérbíró-törvények generálták, amikért nehéz másban, mint a kormánypártban, kerestetni a hibát.
Amikor a CÖF megpróbálta megközelíteni a valóság nekik kiutalt változatát, valószínűleg ugyanezzel a problémával találkoztak. Azzal, hogy a nagy hibáskeresésben egy sokakat esetleg hátrányosan érintő csomagot követően kellene mozgósítani a kormány mellett. Így inkább keresett az elnök egy olyan szólamot, ami valójában csak egyet jelenthet: az idei békemenet érdeklődés hiányában elmarad.
