Connect with us

Ez a nap

Belevették a nemzeti konzultációba, beperelte Rogánékat Ahmed H.

Megosztás

A Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció őt is említő pontját bírósági úton támadta meg Ahmed H. A férfi Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen nyújtott be keresetet a Fővárosi Törvényszékhez még december 28-án jó hírnév megsértése miatt.

Nincs jogerős ítélet

A konzultációs ív 5. kérdésének 4. mondatát sérelmezte, amely így hangzott: „Egy másik Soros-szervezet, az Amnesty International többször is követelte annak az Ahmed H.-nak a szabadon bocsátását, aki kövekkel támadt a határt védő magyar rendőrökre, és ezért elítélték.”

A férfi a keresetben azt kifogásolta, hogy az ügyében egészen mostanáig nem született jogerős ítélet, mivel a Szegedi Ítélőtábla tavaly június 15-én elrendelte az elsőfokú eljárás megismétlését.

A Magyar Idők úgy tudja, hogy a férfi keresetét a bíróság idézés nélkül utasította el, mivel a keresetlevél nem tartalmazta a felperes lakóhelyét, sem a bírósághoz intézett határozott kereseti kérelmet.

Egymásnak ellentmondó döntést hozott  a Szegedi Ítélőtábla és a Kúria

Ahmed H. az elsőfokú ítélet szerint 2015. szeptember 16-án megafonba beszélve irányította a fizikai határzárat Röszkénél felfeszítő tömeget, kővel dobálta az ott felsorakozott rendőröket, ultimátumot adott nekik, a kordon bedöntésével fenyegetőzött. Emiatt, mivel terrorcselekményt követett el, tíz év fegyházra és Magyarországról való kitiltásra ítélték.

Az ítéletet azonban a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, mert szerinte a szíriai állampolgárságú férfi ügyében a bíróság nem kellő alapossággal járt el. Kiderült például: nemhogy nem tüzelte, hanem megpróbálta odébb terelni a kerítéstől az ott összegyűlt migránsokat. Az ügyben márciusban születhet újabb ítélet.

A Kúria közben azt állapította meg, hogy törvénysértő volt az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése.

(Forrás: HVG)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük