Kerítésen innen
Bencsik: Gyurcsány egy zombi, akinek a természet törvényei szerint nem volna szabad létezni
Bayer és a fiúk országjárásba kezdtek, hogy biztosítsák a Fidesz-hívőket, nincs tragédia, Hódmezővásárhelyen a „Fidesz győzte le a Fideszt”. Szombaton Szolnokon hintették az igét.
„Ellenzéki csapat”
Első ténykedésük arra irányult, hogy leszögezzék: az „ellenzéki csapat” egyet tartott szem előtt, mégpedig azt, hogy a koncot megszerezze.
„Időben jött ez a pofon, túl korán virítottak ezt a technikát (…) olyan világ jött el Magyarországon, ahol van egy politikai erő, amely hisz a szeretet, összefogás erejében, a keresztény nemzeti értékrendet tartja elsődlegesnek, (…) és van egy másik tábor, amelyiknek se elve, se, se gatyája, egyetlen egy dolog érdekli, hogyan lehet rátenni a kezét azokra a kincsekre, amit Magyarországnak neveznek.”
„Kísérletező kedvű vásárhelyiek”
Miután így degradálta a hőn szeretett országának nagyobbik felét átadta a szót Huth Gergelynek, aki szerint csak idő kérdése, hogy a vásárhelyiek
„mikor fognak gyomorrontást kapni a főztjüktől (…) mert Márki-Zay mögött áll a politikai élővilág mindenféle élőlénye, mintha bemennénk egy díszállat kereskedésbe, kizavarnánk az akvaristát, mert mi ezt jobban tudjuk. Elővennénk egy üres akváriumot és beleraknánk a rákot, a csigát, a moszatot, a törpecápát, a guppit (…) utánadobnánk a tengerimalacot és néznénk, mi történik. Kisérlezető kedvükben voltak a vásárhelyiek és megpróbálták (…) eszembe jut az új nyugati embertípus, aki ha megunja a házasságot, akkor már nem is nőt választ, hanem férfit.”
„Roncskoalíciótól a zombikoalícióig”
Utána még sorosozott, médiafölényezett, brüsszelezett, ahogyan ez szokás. Majd jött a spontán riposzt, miszerint
„Ez zombikoalíció, mert olyan élő halottak vannak köztük, mint teszem azt Gyurcsány Ferenc, akinek a természet törvényei szerint nem volna szabad létezni…”
Bayer kihúzta magát és megjegyezte, hogy
„hétfőn írtam meg, hogy felült a halott…”
A csevej hasonló stílusban folytatódott, ami az alábbi videón látható:
Szerző
Friss
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem